Üres az államkasza Guineában

Guinea, Conakry – A BBC hírtelevíziónak adott interjút Alpha Conde, Guinea nemrég megválasztott elnöke. Conde arra panaszkodott, hogy a korábban hatalmon lévő katonai junta vezetői több pénzt költöttek két év leforgása alatt, mint amennyit az elődjük költött a meglőző 50 évben.

 

Szenegálba utazott Alpha Conde, akinek ez volt az első hivatalos külföldi látogatása miután megválasztották Guinea elnökének. Conde a BBC francia nyelvű hírcsatornájának adott interjút, amelyben élesen bírálta az országot két évig irányító katonai juntát. Conde elmondta, a régi rezsim vezetői megígérték, hogy fellépnek a korrupció ellen, ehelyett elképesztő mennyiségben nyomtatták a pénzt és hatalmas költekezésbe kezdtek. Az ország gazdasága romokban hever, az államkassza üres. A mezőgazdasági termelés leállt, a dolgozókat nem tudják kifizetni – mondta Conde, aki azzal zárta az interjút, hogy elszomorító állapotban vette át az országot a katonai vezetéstől.

A BBC helyi forrásokra hivatkozva azt adta hírül, hogy a guineai vezetés szégyenlistát készített azokról a személyekről, cégekről és nagyvállalatokról, akik és amelyek nagy mennyiségű adósságot halmoztak fel az állammal szemben. A listát pár nappal ezelőtt az újságokban is kinyomtatták és a TV-ben is közzétették a hatóságok.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez