Gyerekrabszolgák százait engedték szabadon Közép-Afrikában
Legalább 350, rabszolgasorba kényszerített gyereket engedtek szabadon a Közép-afrikai Köztársaságban működő különböző fegyveres szervezetek.
Az ENSZ közreműködésével már hetek óta folynak a tárgyalások a Közép-afrikai Köztársaságban, hogy az egymással szemben álló felek és különböző önvédelmi milíciák engedjék szabadon a két éve elhurcolt kiskorúkat. Az ENSZ információi szerint jelenleg körülbelül 6-12 ezer gyereket tartanak még fogva a fegyveres csoportok az etnikai tisztogatáson és polgárháborún átesett országban. A fiúkat rendszerint hadviselésre és nehéz fizikai munkára kényszerítették, míg a lányok jelentős részét szexrabszolgaként tartották.
A most szabadon engedett 350 gyermeket az ENSZ munkatársai vették gondozásukba, és teljes körű orvosi vizsgálatnak vetik alá őket. Ezt követően pedig szüleik és rokonaik felkutatásával próbálják a gyerekeket visszailleszteni a hétköznapokba. Az ENSZ emellett pszichológusokat is bevet, hogy a gyerekek mielőbbi beilleszkedését elősegítsék, és olyan állapotba hozzák őket, hogy iskolába is tudjanak járni.
A legtöbb gyermeket két éve hurcolták el a fegyveresek. Többségüket erőszakkal szakították el családjaiktól, míg mások önként jelentkeztek. Főként a muszlim Seleka és a keresztény anti-Balaka alkalmazott gyerekeket a harcok során, de több más fegyveres csoport is előszeretettel kényszerítette őket rabszolgasorba. Az ENSZ szerint komoly előrelépést jelent a gyermekek szabadon engedése, ami az első lépés a béke és a rend helyreállításához az országban.