Jogvita a líbiai felkelők olajáról

Líbia, Tripoli – A líbiai felkelők számára az olajbevételek teremthetik meg a Kadhafi elleni küzdelem anyagi bázisát. Csakhogy a szállítás mellett az értékesítéssel is gondok lehetnek, mert nem tisztázott, hogy a nemzetközi büntető intézkedések sűrűjében valójában kié most a líbiai olaj.

Az Egyesült Államok illetékes hivatalai próbálnak tiszta helyzetet teremteni, engedélyezték ugyanis a líbiai felkelők ellenőrzése alatt álló területekről származó nyersolaj kereskedelmét. Ezzel a lépéssel azoknak a potenciális vásárlóknak az aggodalmait próbálják eloszlatni, akik vennének a szállítmányból, de tartanak a jogi bizonytalanságból eredő következményektől. Hírügynökségi jelentések szerint a tét nagy, jelenleg 80 ezer tonnányi líbiai, a felkelők által elindított nyersolajszállítmány tart Szingapúr felé. A kereskedők és a vásárlók azonban óvatosak, amit azzal indokolnak, hogy az Eni olasz olajtársaság hiába küldött tankhajót Líbiába, a Kadhafi által ellenőrzött területekről származó nyersolaj elszállítására, a líbiaiak nemet mondtak. Az ok egyszerű, az országot nemzetközi szankciók sújtják, ami azt jelenti, hogy hiába töltötték volna fel a tankert, a rakomány ellenértékét a büntetőintézkedések miatt nem kaphatta volna meg az eladó. Az amerikai lépéseknek köszönhetően a felkelőkre nem vonatkoznak a tiltások. Ők megkapják a pénzüket a nyersolajért.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez