Rendelő a terményszárítóban – az ugandai magyar orvosmisszió 20. napja

Előző este érkeztünk meg Kampalába, így ma reggel kókadtan ébredtünk. Hazai ízek (bundás kenyér) után vidáman indultunk Kapekébe, a farmunkra. A távolság körülbelül 90 km, de csaknem három óra, mert az út egyharmada változatos,” lengéscsillapító-gyilkos” terepen vezet.

Eddig itt kezdtük el legkésőbb a munkát, délben még alig lézengtek betegek a terményszárító épületben spontán felállított rendelőben. A farm a környék egyetlen körülkerített területe, a hatalmas vaskapu oldalában azonban egy emberek számára kényelmesen járható rés van. Kísérleti növénytermesztés mellett állatokat (kecskét, disznót) is tartanak. A területen ezen kívül egy zárt terményszárító, ólak illetve a személyzet számára egy kis házikó is található. A jövőben pedig, a kampalai HTCC és az AHU összefogásával egy egészségügyi központ jön létre a főépülettel szemben.

A rendelőt egy kis asztal, néhány szék, a várót pedig egy földre leterített műanyag fólia, később pedig néhány kempingszék jelentette. Ráérősen rendeltünk, a falusi környezetnek megfelelően inkább sebekkel, férgességgel, bőr- és bélfertőzésekkel kerestek fel bennünket.

Délután három körül óriási trópusi zivatar tört ránk, és zavarta meg a rendelést. A tároló ajtaját a hatalmas szél miatt két ember együttes erővel tudta csak becsukni. A zárt ajtó alatt a víz pillanatok alatt utat tört magának, miközben odabent egymás hangját még ordítva sem hallottuk meg. Furcsa szituáció volt harminc helyi emberrel közel egy órán át a fülsiketítő zajban tehetetlenül ülni.

Majd ahogy az eső alábbhagyott, mi is újból nekikezdtünk a munkának. Az eső végeztével Balázs nekiállt főzni, mert egész nap nem ettünk semmit. Különlegesség főtt a bográcsban, nevezhetjük Lukas-toros, vagy más néven paprika nélküli húsos paprikás krumplinak, vagy főtt brassóinak. A lényeg, hogy finom volt! A vacsora után felkerekedtünk és Kampaláig meg sem álltunk, ahol nyugovóra tértünk, hogy kipihentek legyünk a következő, újabb napra.