Megerőszakoltak egy férfit, hogy ellopják a spermáját

Három nő lendült akcióba Dél-Afrikában: pisztolyt szegeztek áldozatuk fejéhez, hogy közösülésre kényszerítsék őt. Az erőszakos aktus után a nők begyűjtötték a férfi spermáját, aztán egy hűtőládába helyezték, majd egy fekete BMW-el elhajtottak a helyszínről.

A bizarr incidens Port Elizabeth elővárosában, KwaZakheletben történt. A helyi rendőrség azt közölte, hogy az áldozat egy 33 éves férfi volt, aki éppen a Seyisi úton sétált, amikor egy fekete luxus BMW megállt mellette. A férfi a rendőrségnek tett vallomásában elmondta, hogy a kocsiban három nő ült, és először útbaigazítást kértek tőle: azt kérdezték, hogyan tudnának eljutni New Brightonba. Amikor közelebb ment hozzájuk, hogy válaszoljon, a nők pisztolyt rántottak, és arra kényszerítették, hogy üljön be melléjük a kocsiba, majd 500 méter után egy átjárónál megálltak.

„A három nő először cirógatott, majd a nemi szervemet kezdték el kényeztetni, hogy merevedésem legyen. Miután ez nem sikerült, egy ismeretlen ital elfogyasztására kényszerítettek, amitől gyorsan vérbőségem keletkezett ” – mondta a férfi. Az áldozat megjegyezte, hogy rémülten ült a kocsiban, mindvégig pisztolyt szegeztek a fejéhez. Miután a három nővel egyáltalán nem akart szexuális aktusba kerülni, azok bedühödtek, és végül megerőszakolták. A spermáját pedig egy műanyagzacskóba gyűjtötték össze, majd a hűtőládába rakták. Ezután kidobták őt az út szélére, és azonnal elhajtottak.

A rendőrség csoportosan elkövetett nemi erőszak ügyében nyomoz. Nemrég hasonló incidens történt Guatengben is, így nem kizárt, hogy egy bűnbanda áll a háttérben. A hatóságok szerint elképzelhető, hogy a spermát rituális szertartások céljára akarják felhasználni. Korábban ugyanis már volt ilyen és ehhez hasonló ügyük a rendőröknek.

A „spermavádasokról” ide kattintva tudhat meg többet.      

(Visited 7 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez