Egy palesztin szervezet beperelte Nagy-Britanniát Izrael “létrehozása” miatt

Először mindenki kacsának tartotta azt a hírt, hogy egy palesztin szervezet beperelte Nagy-Britanniát “a kétértelmű Balfour-nyilatkozat” miatt. Ám ezt az adott szervezet nagyon komolyan gondolja, sőt már arra készül, hogy az önálló Izrael megalakulásában szerepet játszó összes nagyhatalmat és szervezetet is bíróság elé citálja.

Ezen a héten egy kairói bíróság úgy határozott, hogy a Palesztin Népi Kampány az Egyesült Királyság Bepereléséért  (PPC-SKE) által benyújtott kereset a hatáskörébe tartozik és ezért foglalkozni fog az üggyel. A szervezet a “palesztin nép ellen elkövetett izraeli bűnök” miatt perelte be Nagy-Britanniát, azt a akarja elérni, hogy a szigetországot vonják felelősségre Izrael létrehozásáért és a zsidók betelepítéséért. A beadvány szerzői szerint az 1917-ben kiadott Balfour-nyilatkozat “megalapozta Izrael létrejöttét” a britek pedig azóta “tudatosan készültek a palesztinok eltörlésére”.

Arthur James Balfour egykori brit külügyminiszter arról biztosította az Egyesült Királyságban működő cionista mozgalom vezetőjét, hogy kormánya támogatja egy “zsidó nemzeti otthon megteremtését Palesztinában”. A nyilatkozat óva int ugyanakkor minden olyan lépéstől, amely “megsérti a meglévő palesztinai nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait”. A kairói brit nagykövetség szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az ügyről szóló sajtójelentéseket ugyan ismerik, de hivatalos értesítést még nem kaptak a bíróságtól.

Ám a Daily News Egypt szerint a palesztin szervezet vérszemet kapott: miután a bíróság úgy döntött, hogy foglalkozik az üggyel, Avani el-Hebet (a szervezet vezetője) azt nyilatkozta, hogy az eljárást kiterjesztik Franciaországra, Németországra, Olaszországra, az Egyesült Államokra, az ENSZ-re és az egyiptomi külügyminisztériumra is. Céljuk a palesztinok jogainak visszaállítása, a nagyhatalmak által elrabolt palesztin földek visszaszerzése, álláspontjuk szerint ebben az ügyben  minden nagyhatalom felelősségre vonható..

A kép forrása: Europress/AFP

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez