Rács mögött az AHU orvosi missziója Ugandában

19. nap (29/04/15)

Ez az utolsó napunk Mbaleban. A már ismert, ipari negyeden, takarmánynagykereken át vezető úton jutottunk a börtönbe, ismét. Ma izgalmasabb munka várt bennünket, rabokat láttunk el. Az első kapu után egy második jött, ami mögött egy mosolygós középkorú börtönőr várt, az elmaradhatatlan bottal a hóna alatt. Azonnal elkísért minket az igazgatóhoz, egy fiatal, szigorú tekintetű  fiatalemberhez, aki gyors bemutatkozás után dolgunkra engedett. A börtön egészségügyi részlege felé vettük az irányt, közben elhaladtunk több nagyobb csoport rab mellett. Többségük mezítláb, citromsárga egyenruhában konstatálta, hogy muzunguk érkeztek. Itt-ott a rabok kezén megvillant egy-egy gyöngyből fűzött gyűrű, karkötő, nyaklánc, mely megkülönböztető jelzéssel bír … A “kórházhoz” érve ketté oszlottunk, a lányok (Kriszti és Dóri) a női börtönbe mentek, Karina és Gyuri a férfi részlegen maradtak. Gyuri egy nővér, vagy egy rab segítségével rendelt, míg Karina gyógyszert osztott. Volt itt minden, HIV pozitív, TBC-s, rühes, sebes lábú … ilyen gyorsan még nem rendeltünk; gyors hallgatózás, tapintás, ha kell.

Aztán befutott James Mutende miniszter úr, régi ismerősünk, pártfogónk, aki gyors üdvözlés és sajtótájékoztató után ismét megköszönte munkánkat. Az intézmény közel 1000 fogvatartott lakhelye, akikre csupán 20 börtönőr vigyáz. A gyarmati időkből származó fenyítési módszer a mai napig él. A helytelenül viselkedő rabokat kíméletlenül megbotozzák, az angolok által bevezetett gombos végű fabottal. Szerencsére ittlétünk alatt ilyenre nem került sor. Többször megzavarta azonban a rendelést a “számlálás”, amit napjában négyszer tesznek meg. Ilyenkor a tágas, zöld placcról mindenkit beterelnek a barakkjába, majd ha a létszám stimmel, újból mindenki szabadon mászkálhat. Otthoni viszonyok között ez egy “vegyes” (fogház-börtön) intézménynek számít, az itt szabadságvesztésüket töltők kivétel nélkül 10 éven belül szabadulnak. A napirend itt is kötött, de a rabok nagy része nem dolgozik, illetve csak az intézmény fenntartásában segít, a konyhán dolgozik stb. Öt óra után nem sokkal be kellett fejeznünk, mert ilyenkor már “takarodó” van. Ilyenkor a lakókat bezárják körleteikbe, akik az alvásig fennmaradó időt benti játékokkal, kártyával, backgamonnal ütik el.
Gyors összepakolás, búcsúzás után visszaindultunk Kampalába, egy közel négy órás út várt ránk, nem autópálya minőségű utakon. Éjfél előtt nem sokkal érkeztünk meg a HTCC házba, hogy aztán másnap tovább induljunk és Kapekében segítsünk beteg embereken.