Év eleji elnöki beszéd adott képet egyebek között a gazdaság modernizálásáról Ghánában. John Dramani Mahama főleg az elmúlt évekből örökölt energiaválság megszűntetésének ígéretét fogalmazta meg, ebbe Ghánában beleértik például a nyugat-afrikai gázvezeték hibáinak elhárítását, illetve – alapvetően kínai segítséggel – a hőerőművek zavartalan üzemanyag ellátását. Az elnöki üzenetben szerepel a kis és középvállalatok helyzetének javítása – beleértve a munkahely-teremtést is -, továbbá két kikötőt bővítő projektnek, a vasút rehabilitációjának, a városi közúti fejlesztésnek az elindítása. A makrogazdasági adatok közül a büdzsé hiányáról – a csökkenő mértékű hiánycél tervéről – emlékezett meg az elnök, a két éven át kétszámjegyű deficit után 2014-ben 8,5 százalék hiánycéllal kalkulálnak.
Elnöki jövőkép
Az energiaellátás javulását ígérte és 8,5 százalékra levitt hiánycélt valószínűsített Ghána elnöke évnyitó beszédében.
(Visited 1 times, 1 visits today)