A többnejűség káros a férfiak egészségére
Minél több felesége van egy férfinak, annál nagyobb nála a szívbetegség kialakulásának veszélye, derült ki egy friss kutatásból.
Az egyedülálló kutatást a szaúd-arábiai Fejszál Király Kórház kutatóintézetének munkatársai végezték, akik azt vizsgálták, hogy a többnejűségnek milyen hatása van a férfiak egészségére. A kutatást 687 szaúdi és Egyesült Arab Emírségekben élő férfi bevonásával végezték el. Az alanyok átlagéletkora 59 év volt. A résztvevők 68%-ának egy, 19%-ának kettő, 10%-ának három, 3%-ának pedig négy felesége van, közös háztartásban.
A kutatók egy nemzetközi konferencián számoltak be az eredményekről, amelyek alapján tanulmányt is készítettek. Kiderült, hogy a többnejű férfiak körében négyszer nagyobb a szívbetegségek kialakulásának a kockázata, amit azzal indokolnak a kutatók, hogy a népesebb háztartások mindennapjainak megszervezése, illetve a több feleség eltartása komoly stresszel és érzelmi igénybevétellel jár. Ez a fajta túlzott megterhelés pedig rendkívül káros a szív működésére – mondta a tanulmány egyik társszerzője, Amin Daula. A kutatók emellett összefüggést találtak a feleségek száma, valamint a szívkoszorúér-elzáródások száma és súlyossága között is. A tanulmányban arról is beszámoltak, hogy főként idősebb és tehetősebb férfiak tartanak egyszerre több feleséget.
A többnejűség elsősorban az észak és nyugat-afrikai, valamint a közel-keleti, közép-és délkelet-ázsiai országokban elterjedt.