Egy hétfői nap öt maláriás beteggel
Átlagosnak nem mondható hétfőnk volt ma Namakwekweben. Eredetileg már máshol gyógyítottunk volna, de a szombati óriási tumultus után megmaradt betegeket még el kellett látnunk, ezért átütemeztük a menetrendet. Reggeli után egyből indultunk rendelni – írja Kazár Karina.
Hamar híre ment, hogy még ma is rendelünk, ezért a környező településekről csoportosan jöttek az emberek. Tempósan dolgoztunk, segítőink rutinosan irányították a betegeket. Mindenkinek jutott tolmács, asszisztens és a gyógyszerosztásnál is négy fiatal intézte a pirulákat. Ezzel együtt sem tudtuk befejezni a munkát a tervezett időben. Annyira sok beteg jött össze, hogy egy részük nem tudott a váróteremben lévő padokon helyet foglalni, kénytelenek voltak a földön, illetve az épületek tornácain leülni és kivárni a sort. Átmenni egymáshoz néha hosszú percekig tartott, mert ha az ajtót kinyitottuk, ömlöttek befelé a betegek.
Az egyre több eső hozadékaként ma öt maláriás beteget szúrtunk ki. Ez azért is jelentőségteljes, mert ennek a betegségnek a bevezető tünetei általánosak: láz, fej-, torokfájás, időnként köhögés, hasmenés. Ezekből otthon vírusfertőzésre gondolnánk. Itt viszont némi rutinnal feltűnik, ha egy-egy páciens túl hallgatag, hagyja magát megvizsgálni az egyébként izgő-mozgó gyerek. Ilyenkor élünk a gyanúperrel és azonnal elküldjük laborban egy gyors tesztre a delikvenst. Az eredmény hamar megvan és egy helyi gyógyszerrel pár nap alatt kezelhető a betegség. Más különlegesség is volt ma még.
Kriszti betegei között akadt egy süket- néma hölgy, akit ezen akadályok ellenére sikerült megvizsgálni, kideríteni a problémáját és ellátni. Dóri töretlenül tanította ma is mozgásszervi betegeit a helyes testtartásra a házimunka során. Elhanyagolhatónak tűnik, pedig nem az, hogy hogyan tartják a derekukat az asszonyok, miközben mosnak. A lábuk elé a földre letett lavór fölött hajlongnak naphosszat emiatt már fiatalon jelentkeznek a derék-, hát-és gerinc fájdalmak. Ennek hosszú távú megakadályozására a legjobb megoldás az otthon végezhető gyógytorna mellett a páciensek rossz szokásainak megváltoztatása, a helyes testtartásra való megtanítása.
A nap folyamán még a labor munkáját is sikerült részben átvennünk. Elvállaltuk a vércukorszint mérést, mivel elfogyottak a tesztcsíkok a rendelőben. Gyuri a betegek mellett ezt már nem tudta ellátni, ezért Karinát tanította meg erre. Mivel a lányoknak valami dolga akadt, a kísérőnk és sofőrünk elakadt a városban, Kriszti és Dóri boda-bodával (motorkerékpáros taxi) mentek haza. Karina és Gyuri folytatta a rendelést. Mintegy tízórányi munka után elfogytak a betegek, és itt csekély (20 perc) várakozás után segítőnk is befutott. Akárcsak szombaton, ma is fél hét után indultunk haza, még éppen világosban. Hazaérve mennyei vacsora fogadott minket, ami után egy jót sétáltunk a városban.