A május elseje amerikai eredetű ünnep – miért is?
Isten áldja Amerikát! – legalábbis ironikus értelemben. Nem mintha az amerikaiaknak ne lenne miért hálát adnia, épp ellenkezőleg. Mégis ironikus a szocializmushoz kötődő május elsején Istent és áldást emlegetni, ugyanis az amerikaiak nem épp arról híresek, hogy a szocializmus elkötelezett harcosai volnának – a modern amerikai már magától a szótól is lábrángást kap. És ez nem azért van így, mert másképp gondolkodnak, vagy mert e sorok írója elkötelezett szocialista volna, mindez a történelmi háttérből fakad.
Nagyon sok jó dolog, aminek ma az előnyeit élvezzük, Amerikából származik – a május elsejei ünnepség is egy közülük. 1886. május 1-jén ugyanis a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért.
Május elseje a Munka Ünnepe. Eredetileg azért kezdték ünnepelni, mert ekkor emlékeztek meg azokról a meggyilkolt munkásokról, akik a rendőrségi intézkedés közben vesztették életüket egy 1886-os chicagó-i munkássztrájkban. A negyedik napon, azaz május 4-én a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak az emberekre.
Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik a letartóztatástól félve nem mentek kórházba. Összesen 11 ember (7 rendőr és 4 tüntető) vesztette életét, a későbbi perek során pedig nyolc szocialista-anarchistát állítottak bíróság elé egy rendőr meggyilkolásának vádjával.
Az, hogy mindenkinek egyenlő jogai vannak, akkoriban még egyáltalán nem volt az “amerikai álom” része. Az egyenlő jogok csak évtizedekkel később váltak bevett kifejezéssé. Miközben az USA-ban és Franciaországban az Aranykornak, a ‘Golden Age’-nek tartották ezeket az évtizedeket, a kevésbé szerencsés – és kevésbé vagyonos – emberek mindkét kontinensen szenvedtek.
A “bér-rabszolgák”, akik rendkívül alacsony fizetésért dolgoztak – elméletileg sazbad akaratukból, gyakorlatilag viszont azért, mert nem volt más lehetőségük – mérhetetlen gazdasági kizsákmányolása a társadalmi osztályokat szinte áthatolhatatlan falakkal válaszotta el egymástól. A kihasznált munkások munkájáért kapott bevétel pedig lehetővé tette a gyártulajdonosoknak, találékony vállalkozóknak, hogy hatalmas vagyonokat halmozzanak fel. Ha a történelemben visszalapozunk, látjuk, hogy ez akkoriban természetesnek tűnt.
Az egyre több ember számára elérhető, ingyenes oktatásnak köszönhetően azonban egyre nőtt a kritikus hangok száma, akik már csak lelkiismereti okokból sem értettek egyet a rendszerrel. És ez az egyre növekvő tudatosság azt eredményezte, hogy egyre többet foglalkoztak azzal az egyenlőtlen és igazságtalan alkupozícióval, ami a munkásosztály és a nagytőke között feszült. Valamit tenni kellett.
A chicago-i gyilkosságok majdnem száz évvel a világot felforgató, 1789-es francia forradalom, és 110 évvel az Egyesült Államoknak az emberi jogokat középpontba állító Függetlenségi Nyilatkozatának létrehozása után történtek.
A Függetlenségi Nyilatkozat második mondata a következő: “Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre.”
Naívak volt a törvényalkotók, akik ezt a szöveget fogalmazták?
Ezt nem tisztünk eldönteni, de az biztos, hogy a nagyvállalatok nem kértek belőlük. Egy másik forradalomnak kellett kitörnie ahhoz, hogy valami változzon: a nagyjából 1760-tól 1840-ig tartó Ipari Forradalom és az iparosítás véget vetett a feudalizmusnak Európában, jó táptalajt biztosított a tudományos haladásnak és a rendszerezésnek, de egyben soha nem látott mértékben kezdte el hasznosítani a megszerzett javakat, vagyis a tőkét. Ez volt a kapitalizmus.
A kapitalizmus az embereket elsősorban termelési egységként kezelte a munka piacán. Miközben a munkások nagyon keményen dolgoztak, szinte lehetetlen volt elérniük, hogy akár egyénileg, akár csoportosan, de méltányos feltételek között dolgozhassanak. Az erről való gondolkodás általában nem is a munkások, hanem az entellektüelek feladata volt, közülük a leghíresebb a német Karl Marx volt.
A munka nemzetközi napját, május elsejét a Második Internacionálé vezette be 1889-ben. Mégis csak az 1904-es, amszterdami Nemzetközi Szocialista Kongresszus volt az, ami a világ minden országában tevékenykedő proletármozgalmakat felszólította, hogy május elsején szüntessék be a munkát. A szocialista, anarchista és kommunista csoportok nagy része sikeresen teljesítette is a felhívást, és hivatalossá tették a május elsejei munkaszünetet. Mára a május elseje több mint 80 országban lett hivatalos munkaszüneti nap.
Köztük van-e az Egyesült Államok (és Kanada?) Bizonyos értelemben igen, ám hogy enyhítse a chicago-is gyilkosságokhoz fűződő emlékeket, a hivatalos, szakszervezetek által is megtartott Munka Ünnepét Amerikában szeptemberben tartják, május elsejét pedig a “Lojalitás Napjának” keresztelték el. Isten áldja Amerikát. (euronews)