Mégiscsak hasznos az ortodox diplomácia, van, aki ért a szóból
A NOB elnöke udvariasan lebeszélte Modi kormányfőt a 2024-es olimpiai pályázat benyújtásáról.
Újdelhiben járt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke. A látogatást megelőzően felreppent a hír az indiai sajtóban, hogy a világ második legnépesebb országa megpályázná a 2024-es nyári játékok rendezési jogát. A lapok tudni vélték, hogy Gujarat állam legnagyobb városa, Ahmedabad lenne a helyszín. Ez azért érdekes, mert Narendra Modi jelenlegi kormányfő Gujarat államból származik és több mint tíz éven át volt Gujarat főkormányzója. A Modi-Bach találkozót követő sajtóértekezleten azonban a NOB elnöke lehűtötte a kedélyeket. Közölte, hogy India még nem érett a világjátékok megrendezésére. Méltatta azt a fejlődést, amely az indiai sportot jellemzi, de úgy vélte, hogy csak valamelyik későbbi olimpiára érdemes pályáznia. Bach udvariasan nem utalt rá, de nyilvánvalóan jól tudja ő is, milyen botrányok kísérték a 2010-es Brit Nemzetközösségi Játékokat, amelyeknek Újdelhi volt a házigazdája. Épp hogy elkészültek a létesítmények, aztán később kiderült, hogy óriási korrupció közepette épültek az új létesítmények és zajlottak a beszerzések. A jogi eljárások, a perek még most folynak. India finoman fogalmazva nem sportnagyhatalom. A 2012-es londoni játékokon hat érmet nyert, de aranyat, egyet sem. 2008-ban, Pekingben sportlövészetben sikerült egy aranyat szerezni. Ezt megelőzően utoljára az 1980-as „csonka” moszkvai játékokon sikerült első helyet szerezni gyephokiban. 2024-re Róma, Boston, Hamburg és Párizs biztosan kandidál. A jelentkezési határidő szeptember 15. A döntést két év múlva, 2017-ben hozza meg a NOB. (Fotó:AFP)