Hol a legmagasabb a női képviselők aránya?

A ruandai erőszakhullám kezdetét 1994 áprilisára tehetjük, amikor az akkori ruandai elnököt szállító repülőgépet máig ismeretlen tettesek lelőtték. Ez volt a népirtás ,,gyújtószikrája”, amely után Kigaliban és a ruandai vidéken is elszabadult a pokol. A ruandai média is tevékenyen részt vett a tuszik elleni gyűlöletkeltésben. Félkatonai, a kormányhoz és különböző kormányközeli pártokhoz kötödő szervezetek militáns ifjúsági alakulatai (Impuzamugambi, Interahamwe) kezdték meg a tuszik és mérsékelt hutuk válogatás nélküli megsemmisítését.

Mintegy 500.000 tuszi és 30.000 mérsékelt hutu lelhette halálát a végzetes 100 napban. A népirtással párhuzamosan a kormányerők és az Ugandából betörő tuszi felkelők is harcoltak: mivel a polgárháborúból ez utóbbiak kerültek ki győztesen, 1994 júliusára véget vetettek a tuszi testvéreik elleni erőszaknak. Egyes feltételezések szerint az ország lakosságának 10%-a odaveszett.

A nemi erőszak mint háborús fegyver?

A míliciák kegyetlenkedéseit a nők sem úszták meg. A félkatonai szervezetek egyik legrettegettebb hadviselési formája a nemi erőszak volt. Nincsenek pontos számadatok arról, hogy hány nőt és férfit erőszakoltak meg a három hónapig tartó genocídium és polgárháború folyamán, de néhány túlélő elmondásából arra lehet következtetni, hogy a szexuális erőszak mindennapos volt, amelyet az esetek nagy százalékában azonnali halál követett. A helyzetet súlyosbította, hogy a kormány a HIV-pozitív katonáit kifejezetten szexuális erőszakra buzdította, így megfertőzve az abúzust elszenvedett nőket, akik a fertőzést átadták az erőszakból született gyermekeknek.
A nemi erőszaknak meglepő módon nem csak tuszi áldozatai voltak, hanem olyan hutu nők is, akik nem támogatták a hutu míliciák szervezett erőszakhullámát, és hutuknak segítettek a menekülésban vagy bújtatták őket.

A ruandai nők kiemelt helye a politikában és gazdaságban napjainkban

A népirtás után az ugandai tuszi felkelők vezetésével új kormány alakult. Napjainkban a karizmatikus Paul Kagame az ország elnöke. Vezetésével nyugodtabb és erőszakmentesebb időszak köszöntött Ruandára és számos példaértékű kezdeményezés született. Ilyen például a törzsi hagyományok felélesztése, mint a gácsácsa bírósagok létrehozása, ahol a társadalom legalsóbb szintjein tárgyalták a népirtással kapcsolatos ügyeket.
A legszembetűnőbb változás azonban mégis a nők szerepének teljes átértékelése a társadalomban. Míg korábban meghúzódtak a háttérben, napjainkra a politika és a közélet színpadára léptek. Mivel a polgárháború az egész országot tönkretette, az összes politikai intézményt és az egész országot újjá kellett építeni. A ruandaiak, – férfiak és nők egyaránt – felismerték, hogy az újjáépítésben minden addigi marginalizált csoportnak részt kell vennie, hogy a politikai gépezet az összes társadalmi csoportot képviselje.
A népirtás előtt a legtöbb ruandai nőnek a munkája kimerült a háztartás vezetésében és a gyermeknevelésben. A népirtás alatt bekövetkezett társadalmi sokk azonban arra ösztönözte mind a döntéshozókat, mind magukat a nőket, hogy átértékeljék az eddig betöltött szerepüket. Korábbi marginalizált helyzetükből kilépve a ruandai nők történelmet írtak és ma már a legkisebb falvaktól kezdve egészen a politikai döntéshozó intézményekig hatékonyan hallatják hangjukat.
A jelenleg kormányzó Kagame is támogatója és szószólója a nők részvételének a politikai életben, mert véleménye szerint képtelenség úgy gazdaságot fejleszteni, hogy abból kimarad társadalom 52%-a (ennyi a nők részaránya Ruandában). Az elnök mandátuma 2017-ben lejár és nem titkolt szándéka, hogy a következő vezetőnek fiatalnak és nőneműnek kell lennie.
Az 1994 előtti férfi dominanciára épülő társadalmat eleinte úgy igyekeztek átalakítani, hogy törvény írta elő: a parlamenti képviselők minimum 30%-a legyen nő. Az ezen felüli képviselői helyeket pedig igazságos versenyben juttatják a megfelelőbb jelöltnek, nemtől függetlenül. Ez a pozitív diszkrimináció mára meghozta gyümölcsét: a ruandai parlament alsóházában a képviselői mandátumok 64%-át nők birtokolják, ezzel az első helyet megszerezve az összesített világranglistán a nők politikai reprezentáltságának tekintetében. A legfelsőbb bíróság 14 bírájából pedig 7 ugyancsak nő.

A vidéki nők helyzete

Azonban, hogy árnyaljuk a képet, azt is meg kell említenünk, hogy nagyon nagy a különbség a városi és vidéki nők tömegei között. A teljes népesség 87%-a vidéken él, ahol a legszembeötlőbbek a népirtás által okozott demográfiai változások. Rengeteg kis farmot nő vezet a milíciák által meggyilkolt családfenntartó hiánya miatt.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a ruandai munkaerő nagy része a mezőgazdaságban dolgozik, amely az egy hektárnál is kisebb családi gazdaságokra épül, így gyakran a nehéz fizikai munkákat is nőknek kell ellátniuk.

Ezekből a kis gazdaságokból élő családok a legszegényebbek ma Ruandában. Számos tanulmány rávilágított az elmúlt időszakban arra a tényre, hogy hogyan lehetne ezeket a nők által vezetett kis farmokat versenyképesebbé tenni, ezáltal csökkentve a szegénységi küszöb alatt élő emberek számát. Szükség lenne többek között olyan programokra, amelyek megteremtik az egyenlőséget a női és férfi gazdálkodók között. A jelenlegi kormány általi kezdeményezések azonban híján vannak az ilyesfajta törekvéseknek. A nők részvétele a mezőgazdasági-technikai programokban igen alacsony, pedig szükség lenne olyan technikai újításokra is, amelyek a nők számára is könnyebben alkalmazhatóak. Ahhoz, hogy ezeket a célokat belátható időn belül megvalósíthassák, a kormány úgynevezett Közösségi Innovációs Központokat hozott létre, amelyek többek között azt is megcélozták, hogy a mezőgazdasági technikai újítások mindenki számára elérhetőek legyenek. Egy sikeres mezőgazdaság fellendíthet más szektorokat is, amely gyorsabb és hatékonyabb gazdasági fejlődést eredményezhet.

A nemek közti egyenlőséget ebben az országban komolyan veszik

A fenti példákon keresztül látható, hogy Ruanda sok afrikai országgal ellentétben nagy hangsúlyt fektet a nemek közötti (esély)egyenlőségre, teszi ezt többek között a kilencvenes évek népirtásának negatív tapasztalataiból okulva. A 20. században az egész ruandai társadalom a különböző csoportok negatív megkülönböztetésén alapult. A hutu-tuszi kategóriák személyi okmányba rögzítésével például teljesen megszűnt a társadalmi mobilitás.
1994 után az előző társadalom romjain olyan új intézményeket kellett létrehozni, amelyek megakadályozhatnak egy kiújuló etnikai konfliktust. Ahhoz azonban, hogy a korábbi rejtett feszültségek ne halmozódhassanak fel újra a társadalomban, arra is szükség van, hogy a nők is politikai jogokhoz és esélyhez jussanak az ország vezetésében.
A nők helyzetbe hozása nem mai kezdeményezés: a genocídium utáni konfliktusrendezésben is kiemelkedő szerepet kaptak a ruandai nők más afrikai országokhoz képest. A már említett gácsácsá bíróságok bírái között 35% a női nemhez tartozott és ezek a nép által választott bírák voltak.

Ez is mutatja, hogy a nemek közötti egyenlőség egy össztársadalmi elvárás Ruandában, amelyhez rengeteg civil kezdeményezés kapcsolódik. Ilyen például a Ruandai Férfiak Központja, amely a férfiak szempontjából értelmezi a nemek közti egyenlőséget: segít az egészséges maszkulinitás kialakításában (erre azért lehet szükség, mert sok férfi félreértelmezi saját társadalmi szerepét: az utóbbi időben sok volt a nemi erőszak Ruandában), valamint igyekszik eloszlatni a nők pozitív diszkriminációjával kapcsolatos sztereotípiákat.

Összegzés

Nyilvánvaló, hogy Ruandában is van mit tökéletesíteni a nemek közötti egyenlőségen, hiszen a több ezer éves patriárchális berendezkedésű társadalmat nem lehet egyik pillanatról a másikra gyökeresen átalakítani, de ez az ország véleményem szerint szép példája annak, hogy a fejekben történő változás mind a nemi szerepeket, mind pedig a társadalmi igazságosságot illetően jelentős gazdasági sikereket hozhat afrikai léptékben még egy olyan kis, szerény adottságokkal rendelkező (kis alapterület, nincs tengeri kijárat, nincs jelentős ásványkincsvagyon) ország számára is, mint Ruanda.

Többek között ezért válhatott az országból ,,Afrika Svájca”, ahol a nők szerves részei, sőt sok esetben vezetői a közigazgatásnak, a politikai életnek és a gazdaságnak.

Írta: Fuferenda Tünde

Forrás: http://www.afrikablog.hu/