Afrika kissé visszafogottabban növekszik, de a számokat így is sokan megirigyelhetik
A tavalyi, idei olajár, nyersanyagár és a sok térségben változatlanul jelen lévő erőszak csak szerényebb gazdasági fejlődést, növekedést tesz lehetővé Afrikának.
A Világbank világmércéje elkészült: minden földrész megtalálhatja saját helyzetének elemzését, várható jövőjének előrejelzését. Afrika nem lehet túl boldog a megállapításokkal, melyeknek a lényege egy rövid mondatban: a szubszaharai Afrika gazdasági növekedése lassul 2015-ben. Ezt a 2014-es 4,5 százalékhoz mérten kell érteni, a vélelmezett 4 százalék azonban a világ számos nagy térsége számára irigylendő. Az afrikai lassulás összefügg az olajárak – illetve más nyersanyagok, mezőgazdasági termékek árának – alakulásával. A kontinens nettó exportőr, az alapvető árucikkeknél bekövetkezett árcsökkenés kivetítődik a cserearányokra is. Az előrejelzések is ilyen háttéren alapulnak, kiszámolták, hogy 36 afrikai ország kereskedelmi mérlege romlik jelentős mértékben, komoly feszültségeket okozva a költségvetésben. Folyamatos konfliktusok voltak és maradtak több afrikai országban, így Dél-Szudán, Közép-afrikai Köztársaság és más államok, ahol erőszakos iszlamista csoportok tevékenykednek, nem tűzhetnek ki maguk elé reálisan megvalósítható gazdaságfejlesztési célokat. A Világbank egyébként 15,7 milliárdos hitelkihelyezéssel és 160 projekttel vesz részt Afrika életében. (Fotó:AFP)