Két Szudán, egy kínai érdek

Szudán, Peking- Kína nagy jelentőséget tulajdonít Dél-Szudánhoz fűződő kapcsolatainak és kész azokat bővíteni a már meglévő “szilárd barátságra” alapozva – hangoztatta a kínai külügyminiszter, amikor Pekingben fogadta az afrikai ország elnökének különmegbízottját.

 

 

Dél-Szudán az idén július 9-én kiáltotta ki függetlenségét, s Peking még aznap önálló országként ismerte el. Jang Csie-cse (Yang Jiachi) kínai külügyminiszter vendégének kifejtette, hogy azóta minden területen egyre intenzívebbek a kapcsolatok a két ország között. Ő maga augusztusban már járt a dél-szudáni fővárosban.
Kína kész a jó viszony fokozására – erősítette most meg a kínai politikus az energia, a mezőgazdaság, a bányászat és az infrastruktúra, valamint az oktatás és a kultúra területeit említve.
Joseph Lual Acuil, aki a humanitárius ügyek és a katasztrófakezelés tárcájának irányítója a Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint országa nevében ugyancsak készségét fejezte ki a “pragmatikus együttműködésre”, és elismerően szólt Kína hozzájárulásáról országa “társadalmi és gazdasági fejlődéséhez”.
A kínai külügyminiszter kijelentette, hogy Kína továbbra is támogatja a békefolyamatot, bízik a Dél-Szudán és Szudán közti viták tárgyalásos rendezésében, s reméli, hogy a két ország együttműködik a közöttük közvetítő Afrikai Unióval és az ENSZ-szel.
A mostani találkozóra alig két héttel azután került sor, hogy Pekingben járt Szudán védelmi minisztere, aki kínai partnerével megállapodott a katonai kapcsolatok fejlesztéséről. Kína köztudottan Szudán meghatározó fegyverszállítója.
A kínai hírügynökség ugyancsak csütörtökön közölte a szudáni fővárosból keltezett beszámolóját, amelyben Csiang Jao-ping (Jiang Yaoping) kínai kereskedelmi miniszterhelyettes látogatásáról számolt be. E szerint Csiang azt ígérte, a kínai vállalatokat arra ösztönzik, hogy fokozzák a gazdasági, kereskedelmi együttműködést a szudáni cégekkel. Kína mára Szudán legnagyobb kereskedelmi partnere lett.
Csiang biztosította vendéglátóit arról, hogy Kína segítséget kíván nyújtani az ország gazdasági, ipari fejlesztéséhez, s egy sor megállapodást is aláírt a szudáni pénzügyminiszterrel. A kínai politikust fogadta Omar Haszan Ahmed el-Besir elnök is, aki júniusban járt a kínai fővárosban.
Szudán kettéválása előtt az ország napi kőolaj-kitermelésének több mint fele irányult Kínába. A két Szudán együttes olajtartalékainak 75 százaléka Dél-Szudánban található, de a délieknek egyelőre szükségük van szomszédjuk feldolgozói és szállítási infrastruktúrájára, illetve a vörös-tengeri kikötőjére is.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez