Reneszánszát éli az iraki filmművészet

Irak soha nem tartozott a legnagyobb arab filmgyártó országok közé. 1921 óta alig 100 filmet rendeztek ott, s habár Szaddám Husszein alatt ugrott meg jelentősen az iraki filmek száma, ezek egytől-egyig propaganda jellegű alkotások voltak, és csak arra szolgáltak, hogy „mozgósítsák a népet”. Ám a külföldre emigrált iraki filmrendezők is inkább csak néhány középszerű vígjátékot készítettek. A filmrendezők, operatőrök, színészek, forgatókönyvírók mind örültek Szaddám bukásának, hiszen 2003-ban “végre megszületett a független iraki filmgyártás”. Az első film a Bassz Párt bukása után a Ghayr Saleh (Érvénytelen) című film volt, ami nem aratott ugyan zajos sikert, de sok kritikus szerint “kitaposta az ösvényt az iraki filmek előtt”.

A szép remények ellenére azonban az iraki filmgyártás akadozott: a bagdadi kormány és a hatóságok szigorúan ellenőrizték a filmeket; kevés pénzből gazdálkodtak a filmesek; a konzervatív és vallásos réteg gyakran akadályozta egy-egy film elkészítését, ha az kényes témákról szólt volna; a merényletek és a menekülések miatt folyton változott a munkaerő és a színészi gárda; ráadásul nem is volt nagyon hol bemutatni a filmeket. Néha még az amerikai hadsereg is beleszólt az iraki filmgyártásba, ha a készülő film kritikusabban próbálta volna meg szemlélni az amerikai inváziót.

Az amerikaiak Irakból történő kivonulása után egy rövid ideig valóban fellendült a filmgyártás. Az Iraki Független Filmközpont (IFC) támogatásával iraki rendezők eddig körülbelül 20 kisfilmet, dokumentumfilmet, sőt már egész estés filmet is készítettek. Az IFC nem szabott semmiféle kritériumot a készülő filmekkel kapcsolatban. Természetesen a „jó ízlés alapján és lehetőleg a muszlim hagyományoknak megfelelően kell filmet forgatni”, de a témaválasztás szabad volt. Például a Ja Mariam egy keresztény mindennapi életét mutatja be a káosz alatt, azt, hogy miféle borzalmakkal kellett az illetőnek szembesülnie. Egy másik dokumentumfilm-rendező Núri al-Maliki korrupt kormányát és az egykori miniszterelnököt vette górcső alá, de például jelenleg is készül olyan alkotás, amely az amerikaiak felelősségét mutatja be az iraki káoszban.

Azonban nagyon félő volt, hogy ennek a reneszánsznak véget vetett az Iszlám Állam terrorista szervezet megjelenése: az iraki sajtó már elkezdte temetni az iraki filmgyártást, mivel “még ha nem is a dzsihadisták jelentik a legnagyobb veszélyt, most az iraki kormány olyan filmek elkészítését fogja támogatni, amelyek a szélsőségesekkel való összecsapásokra buzdítanak.” (Ergo az iraki partizánfilmek időszaka következik). Ám a kritikákkal és negatív jóslatokkal ellentétben nem tört derékba az iraki filmgyártás. Február 18-án a Független Film Központban bemutattak hat rövidfilmet és dokumentumfilmet, amelyek közül nem egy kijutott a nemzetközi filmfesztiválokra. Sőt ezek közül a Hadiát Ebi (Ajándék apámnak) című alkotás 2015-ben elnyerte a Kristálymedve-díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Az IFC azóta támogatja a fiatal rendezőket, igyekszik számukra felszerelést és néha színészi gárdát is biztosítani, ráadásul még a továbbképzéseiket – akár a külföldieket is – finanszírozza.

A február 18-án tartott IFC-találkozón „látványosan törték el vörös tollakat”, mert a hatóságok is vörös tollal „húzták át a filmeket”, s ezzel arra próbáltak utalni, hogy “vége a cenzúrának, és új időszak veszi kezdetét”. Ezenfelül egy új és érdekes elképzelés látott napvilágot: mivel sok mozi megsemmisült az elmúlt években, ezért kitalálták a „mozgó mozit”. A lényege, hogy a rendező és stábja egy kisebb konvojjal végiglátogatja az iraki városokat, és nagy felbontású képernyő előtt – természetesen a helyi rendőrök védelme alatt – levetítik a filmeket. Tavaly óta körülbelül 50 filmet mutattak be ilyen módon tizennégy iraki tartományban. Azonban nemcsak az ISIS, hanem az iraki bürokrácia is útját állta projektnek, miatta is gyakran maradnak el vetítések. Az IFC vezetősége mégis pozitívan tekint a jövőbe, és bízik abban, hogy “Irak lesz majd az arab filmek fő gyártója”.

A kép forrása: Europress/AFP