Lopott antik műtárgyakból fizették a kadhafistákat

Líbia, Tripoli – Antik kincseket eladva próbáltak pénzt szerezni a harcok folytatásához a Kadhafihoz hű erők. A felkelők még augusztusban feltartóztattak egy konvojt, amelyből római kori szobrok kerültek elő. A kincsek csak most kerültek vissza a tripoli múzeumba.

 

 Augusztus 23-án a tripoli repülőtérre vezető úton a felkelők feltartóztattak egy konvojt. Az egyik kocsiból előkerült egy bőrönd, amelyben 17 római kori szobortöredék volt. A Tripoli Múzeum antik gyűjteményének vezetője azt mondta, az első vizsgálatok alapján  a szobrok valamikor az időszámításunk előtti 2-3. században keletkezhettek. Különös jelek találhatóak rajtuk, még meg kell állapítani, hogy pontosan hol készíthették ezeket. A szakértő szerint egyértelmű, hogy a kadhafista erők értékesíteni akarták a kincseket, hogy az eladásból befolyó pénzből folytathassák a felkelők elleni küzdelmet. A szobrokat csak néhány napja adták vissza a felkelők, amikor maguk is felépültek sérüléseiből és a rejtekhelyről a múzeumba vitték a tárgyakat. Kevéssé ismert, hogy az egyik bengházi bank páncélterméből is vittek el ókori értékeket, Nagy Sándor korának arany, ezüst és bronz pénzérméit.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez