Az dél-szudáni kőolajvezeték Etiópián és Dzsibutin keresztül haladna át. A dzsubai vezetés célja, hogy függetlenítse az országot a szudáni olajvezetékektől, mert a két államnak még mindig nem sikerült megállapodásra jutnia a vitás tranzit kérdésekről. A dél-szudániak ezért leállították a termelést és az export is szünetel, ami viszont komoly anyagi veszteségekkel jár. Északnak és Délnek egyaránt. A dél-szudáni információs miniszter elmondta, hogy a kőolajvezeték építéséhez szükséges dokumentumukat már aláírták, már csak a megvalósítási terveket kell elkészíteni, hogy belevágjanak az építkezésbe. A vezeték a dél-szudáni állam tulajdonában lenne. A dzsubai vezetés egy hónapja Kenyával is tárgyalt egy másik vezeték megépítéséről. A tervek szerint az a vezeték Lamuba vezetne, amely mélytengeri kikötővel is rendelkezik. Az építkezés költségeiről és időtartamáról viszont nem közöltek részleteket. Szakértők szerint az építkezés akár három évig is eltarthat és rengeteg pénzbe fog kerülni.
Dél-Szudán nehéz helyzetben van. Az olajmezők jelentős része délen található, de a kőolajvezetékek és az olajfinomítók Szudánhoz tartoznak. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a déliek nem rendelkeznek tengeri kijárattal, l az északiak viszont igen. Ráadásul mindkét ország az olajbevételektől függ. Szudán szerint a déliek 815 millió dollárra tartoznak neki. Dél-Szudán ezt cáfolja. A két ország között rendkívül feszült a viszony. A szudáni elnök háborús veszélyről beszélt a minap, ha nem sikerül megállapodni az olajpénzek elosztásáról. Dél-Szudán bevételének 98%-a a kőolaj exportból származik.