Kína felújítaná a tárgyalásokat az észak-koreai atomprogramról
“Félúton kell találkoznunk”- hangsúlyozta Vang Ji (Wang Yi) külügyminiszter, aki egy orosz televíziónak nyilatkozott. Több mint hat éve függesztették fel a hatoldalú tárgyalásokat Észak-Korea nukleáris programjáról, miután Phenjan megtagadta a helyszíni ellenőrzést.
“A nukleáris probléma igen komplex, ezért minden résztvevőnek el kell mennie félútig, hogy a tárgyalásokat újra meg lehessen kezdeni”- mondta Vang Ji, aki kiemelte, hogy Kínán kívül Oroszország is egyetért azzal, hogy szükség van a tárgyalások újrakezdésére Pekingben. Hat állam képviselői folytattak végetnemérő eszmecserét Észak-Korea nukleáris és rakétafejlesztési programjáról a kínai fővárosban a két Koreán kívül ott volt a házigazda, Kína, Oroszország, amely felszabadította a koreai félszigetet a japán uralom alól, illetve Japán és az Egyesült Államok.
2005-ben végre megállapodtak: Észak-Korea vállalta, hogy leállítja a nukleáris programot, az ENSZ pedig ennek fejében felfüggesztette a szankciókat a világtól elzárkózó kommunista rendszerrel szemben. Dél-Koreában, Japánban és az USA-ban élt a gyanú, hogy Észak-Korea megszegi a szerződést és titokban tovább folytatja nukleáris programját. Helyszíni ellenőrzést követeltek, ezt viszont Észak-Korea tagadta meg. A pekingi tárgyalásoknak vége szakadt, az atomkísérletek újra megkezdődtek. Az ENSZ BT újra szankciókat alkalmazott Észak-Koreával szemben. Itt tartunk most.
Észak Korea legutóbb azt javasolta: ha az USA és Dél Korea nem tartja meg szokásos tavaszi közös hadgyakorlatát, akkor hajlandóak felfüggeszteni a nukleáris és rakétafejlesztési programot. Újra tárgyalóasztalhoz lehet ülni Pekingben. Ezt a javaslatot Dél Korea és az USA utasította el mondván: védelmi jellegű hadgyakorlatról van szó hiszen Észak Korea ifjú diktátora rendszeresen fenyegeti a világot egy atomháborúval! A dél-koreai-USA hadgyakorlat végére időzítette nyilatkozatát a kínai diplomácia vezetője: kezdődjenek újra a tárgyalások az észak koreai nukleáris programról Pekingben. Ha Iránnal meg tud állapodni a Nyugat, akkor Észak Koreával miért ne?!
(Fotó:GettyImages)