Szerepcsere: Obama elnök újságírónak állt
Ön megmutatta a kábítószer-kereskedelem emberi arcát – mondta az Egyesült Államok a Fehér Ház szalonjában David Simonnak. A Drót (The Wire) című sorozat ötletgazdája több könyvet is írt a kábítószer kereskedelem hétköznapjairól Baltimore-ban.
Az interjúk többsége úgy készül, hogy az újságíró faggatja a politikust. Most szerepcsere történt: Obama elnök volt kíváncsi arra, amit a világszerte igen népszerű televíziós sorozat szerzője tapasztalt Baltimore-ban. Obama az igazságszolgáltatás reformján gondolkodik, mert számára is kiderült: a jelenlegi módszerek nem épp hatékonyak a kábítószer ellenes küzdelemben. Miért nem? David Simon elmondta újra, amit a Drót is többször megerősített: a rendőrök többsége alibi harcot folytat és csak statisztikákat akarnak produkálni. Az már egyáltalán nem érdekli őket, hogy mi is történik valójában az utcán. Ezért aztán látványos eredményeket akarnak felmutatni: olykor sorozatos letartóztatások után közlik, hogy felszámolták a kábítószer kereskedelmet. Holott erről szó sincs: amint lebukik egy csapat, abban a percben a helyére áll egy másik.
Még nagyobb gondot jelent a börtönök túlzsúfoltsága. Ennek következtében szinte kizárt az, hogy a fiatal elítéltek megjavuljanak. Jóformán mindenki ott folytatja a börtön után ahol előtte: árulja a kábítószert. A fekete fiatalok csak ezt a világot ismerik, ezért ebben élnek és halnak. Vannak persze mások is mint Omar, a Drót egyik legnépszerűbb figurája. Ő olyan Robin Hood típus: kirabolja a kábszer csempészeket. Obama elnöknek ő a kedvence, és ezt újra elmondta a szerzőnek is a negyedórás interjúban, melyet a Fehér Ház tett közzé az Egyesült Államok elnökének Twitterén.
Fotó: Europress Getty Images