A dél-afrikai rendőrség szóvivője azt mondta, hogy a 22 éves áldozat a Zululand Egyetem másodéves hallgatója volt, akit egy házibuliban erőszakoltak meg. A vizsgálatok során kiderült, hogy a lány italába bódítószert kevertek, majd mikor már nem volt eszméleténél, egy szobába vitték, ahol három férfi megerőszakolta. A rendőrség jelezte, hogy két férfit már letartóztattak, egyet pedig nagy erőkkel keresnek.
Közben az egyetem is jelezte, hogy belső vizsgálatot rendeltek el, hogy kiderítsék az egyetem hallgatóinak köze volt-e a rendkívül súlyos bűncselekményhez. Nincs kizárva ugyanis, hogy a három elkövető az egyetemre járt – közölte az felsőoktatási intézmény szóvivője. A rendőrség azonban ezt nem erősítette meg és jelezték, hogy amíg tart a nyomozás addig nem adnak ki további információkat az elkövetőkről.
A házibuliról annyit tudni, hogy az egyetem diákönkormányzata szervezete és az egyik hallgató lakásán rendezték meg. Az egyetem Women’s Brigade tagjai azonban jelezték, hogy egyáltalán nem elégedettek a hatóságok munkájával és fellépésével, mivel az gyanúsítottakat csak két nappal azután vették őrizetbe, hogy a súlyos incidens megtörtént. A nők jogait védő szervezet szerint a rendőrség súlyos mulasztásokat követett el és azonnali magyarázatot követelnek, miért tartott ilyen sokáig a rendőröknek cselekedni az ügyben.