Rekordot döntött a 2 éves indiai lány, aki íjásznak született
Új nemzeti rekordot állított fel íjászatban egy két éves indiai lány, ezzel bekerült az indiai rekordok könyvébe. Dolly pár hét múlva tölti be harmadik életévét.
Ezzel ő a legfiatalabb Indiában, aki több mint 200 pontot szerzett a sportágban. Egy rendezvényen mutatta be tudását- számolt be a Press Trust. Összesen 36 nyilat lőtt ki 5 méteres, később 7 méteres távolságból. Így szerzett végül 388 pontot. A kislány eredményt elismert sportolók, és a rekordok könyvének képviselői hitelesítették
„Mind nagyon büszkék vagyunk rá. Le vagyunk nyűgözve”- mondta Gunjan Abrol, az indiai Íjászszövetség tisztviselője a BBC-nek.
Dolly egyébként nem sokkal azután született, hogy bátyja, a versenyző és edző,Cherukuri Lenin meghalt egy közúti balesetben, 2010-ben. Apja elmondta: „már születése óta úgy neveljük, hogy bajnok legyen.”
„Már a fogantatáskor eldöntöttük, hogy íjászt nevelünk belőle”- idézi az édesapát az AFP. „A felkészülés már akkor megkezdődött, mikor az anyaméhben volt. Dolly íjászcsaládból származik, így nagyon sokra képes. Nem is tudom szavakkal kifejezni, mennyire boldog a családom a siker miatt.”
Dolly apja hozzátette: a következő lépés a Guinness Rekordok Könyve lesz.
(Fotó:AFP)