Tegnap újabb fordulóra került sor az iráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalásokon: John Kerry amerikai és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter Svájcban találkozott egymással. A fő cél természetesen az, hogy igyekezzenek pontot tenni a Teherán nukleáris programjával kapcsolatos évtizedes vita végére. Zaríf találkozott brit, francia és német kollégájával, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével is, ma pedig csatlakoznak még Kína és Oroszország képviselői. A felek most a március 31-re kitolt határidőig szeretnének megállapodásra jutni egy keretszerződésről, június 30-ra pedig végleges, hosszú távra szóló egyezséget kötnének. A Nyugat enyhítene az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot.
Azonban nem mindenki örül ennek a fejleménynek, különösen Izrael és az Öböl menti államok nem. Különösen nagy port kavartak Turki al-Fejszál szaúdi hercegnek, a szaúdi külügyminiszter testvérének és a titkosszolgálat volt főnökének tegnapi kijelentései.
“Bármiféle engedményt, amit a nyugati hatalmak Teheránnak tennének az atomprogramjáról szóló esetleges megegyezés fejében, Szaúd-Arábia és más országok is maguknak követelnének, s ezzel a nukleáris technológia szélesebb körű elterjedése fenyegetne”
– figyelmeztetett a BBC-nek nyilatkozó szaúdi herceg.
Ezzel lényegében azt mondta, hogy ha Irán számára bármilyen szintű urándúsítás lehetővé válna, akkor “nyitva állna az ajtó bárki előtt”, vagyis Rijád és a többi Perzsa-öböl menti monarchia is hozzálátna a nukleáris fegyverek előállításához. Így gyakorlatilag nukleáris fegyverkezési verseny venné kezdetét a régióban. Fejszál szerint azért veszélyes egy iráni atomhatalom, mert Teherán így “bebetonozná” magát a térségben, amelyet egyébként is igyekszik szándékosan megosztani. A szaúdiak Iránt okolják a vallási ellentétek kiéleződéséért Szíriától kezdve Jemen át egészen Irakig bezárólag.
Ráadásul más miatt is nyugtalan Rijád. Egyrészt a szaúdi vezetés tetszését nem nyerte el John Kerry felhívása, miszerint tárgyalna Bassár el-Aszad szíriai elnökkel (ezt később már visszavonta a Fehér Ház). Másrészt egyelőre kudarcot vallott Pakisztán bevonása egy “Irán-ellenes szunnita” blokkba. Rijád ugyanis meg akarta győzni “a világ egyetlen muszlim atomhatalmát”, hogy csatlakozzon az iráni atomprogramot ellenzők klubjához, és segítsen megállítani a “síita terjeszkedést Jemenben”.
Március elején Nawaz Sharif pakisztáni elnök Szaúd-Arábiában járt, és megbeszéléseket folytatott Szalman Abdul-Aziz Al-Szaúd királlyal. Rijád nagyon sokat remélt a találkozótól: a király a repülőtéren fogadta a pakisztáni elnököt, és már előre kijelentette, hogy hajlandó kedvező gazdasági segítséget nyújtani Iszlámábádnak és támogatni a pakisztáni tálibok elleni harcot. Cserébe azt kérte, hogy a pakisztáni vezetés támogassa az Irán elleni szankciókat, sőt segítsen a jemeni helyzet rendezésében is. Ez utóbbiban Szalman ugyanis azt szerette volna elérni, hogy Pakisztán katonákat küldjön a Perzsa-öböl menti monarchiába, akik segítenének a “jemeni konszolidációban”. Nem precedens nélküli ez az eset: az elmúlt évtizedek alatt körülbelül 40 000 pakisztáni állomásozott a Perzsa-öböl menti monarchiában, és többször beavatkoztak a regionális eseményekbe.
Azonban most Sharif nem egyezett bele a katonák létszámának növelésébe, mivel „túlságosan lefoglalja őt a szomszédos India és a pakisztáni tálibok elleni harc”. Jemen esetében csupán annyit volt hajlandó megtenni, hogy Pakisztán támogatja a GCC (Öböl Menti Együttműködési Tanács) álláspontját, és nagykövetségét Szanaaból Ádenbe helyezi át. Sharif az iráni atomprogrammal kapcsolatban pedig meg van győződve arról, hogy az békés célokat szolgál, és nem jelent fenyegetést Iszlámábádra nézve.
A kép forrása: Europress/AFP