A halálos ítéletet a mwanzai bíróság szabta ki, de csak az államfő jóváhagyása válik jogerőssé. A kelet-afrikai országban egyébként több mint két évtizede nem hajtottak végre halálbüntetést. Jelenleg pedig 17 ember ül halálsoron, akiket szintén albínók meggyilkolása miatt ítéltek el.
Közben a tanzániai hatóságok jelezték, hogy nem rég 32 embert vettek őrizetbe, akik boszorkányorvosként működtek az országban. Az őrizetbe vett személyeket szintén albínó gyilkossággal és különböző tiltott rituális szertartások elvégzésével vádolnak.
Tanzániában körülbelül 33 ezer albínó él. 2000 óta legalább 75-en estek áldozatul különböző rituális gyilkosságoknak. A kelet-afrikai országban még mindig rengetegen hisznek a fekete mágiában, ami szerint a pigmenthiányos (albinók) bőrbetegségben szenvedő személyek „szerencsehozónak” számítanak, a tesztrészeikből és szerveikből készült csodaitalok, illetve talizmánok pedig varázserőt biztosítanak.
Tanzániai kormány az év elején tiltotta be a boszorkányorvosok működését az országban, hogy megpróbáljanak véget vetni az albínógyilkosságoknak. A Tanzániai Albínók Szövetsége azonban jelezte, hogy mind ez nem elég, a 17 halálsoron lévő albínó gyilkos haladéktalan kivégzését követelik a hatóságoktól elrettentés céljából.
Az ENSZ adatai szerint az albínók testrészeiért darabonként akár 500 eurót is hajlandóak fizetni a feketepiacon és a fekete mágiában hívő személyek, hogy sorsukat jobbra fordítsák. Egy egész albínó holttestért pedig akár 65 ezer eurót is hajlandóak kifizetni.