Orán vagy Mostaganem, ez a feladvány a Renault-nak Algériában

Algéria, Algír – Orán és Mostaganem versenyez a Renault üzemért. Ezt a két települést javasolja az autóipari óriásnak a szakminiszter. A döntés heteken belül megszülethet.

A tárgyalások pillanatnyilag is zajlanak Algéria és a Renault között. A megegyezés augusztus elejére lehet meg, és októberben alapíthatják meg a vegyesvállalatot. Az ipari miniszter egyúttal bejelentette, hogy két helyszínt javasoltak a Renault-nak, ahová a gyárat telepítheti. Az egyik Orán városa, a Mostaganem. Mohamed Benmeradi ennél többet azonban nem árult el a leendő beruházásról, üzleti titokra hivatkozva. A Renault betelepítése már több mint egy éve zajlik, ez idő alatt voltak olyan pillanatok, amikor úgy tűnt, semmi nem lesz az üzletből. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a francia autóipari konszern Marokkóban is nyitott egy gyárat. A két üzem azonban más profilú lesz. Az algériaiban elsősorban a helyi piacra készülnek majd járművek, várhatóan 2013 végétől.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez