Legutóbb majdnem 75 százalékot kapott a Swapo jelöltje, és a szakértők szerint fennáll a veszély, hogy ilyen jó eredményt most nem ér el. De éppen úgy, mint Dél-Afrikában, itt is mindenki biztosra veszi, hogy a függetlenségért küzdő szervezet, mely az apartheid ellen egyedül emelte fel a szavát a nehéz időkben, veszi ezt az akadályt is.
Annál is inkább, mert Namíbia igen dinamikus gazdasági fejlődést mutatott fel. Az új földgáz- és olajlelőhelyek komoly export- lehetőségeket teremtenek a hatalmas területű, de gyér népességű országban. (Namíbia, az egykori Délnyugat-Afrika valaha német gyarmat volt. Egyik kormányzóját Göringnek hívták, ő volt a náci vezér papája. Az első világháború után brit birtok lett, és 1990-ben vált függetlenné, immár Namíbia néven.)
Az igazi újdonságot a teljesen elektronikus szavazás jelenti. Ilyen még nem volt Afrikában. A választópolgárok a szavazófülkében elhelyezett érintőképernyős számítógépek segítségével adhatják le a voksukat. Az ellenzék megpróbálta ezt megakadályozni, mondván, hogy fennáll a választási csalás lehetősége. De a bíróság elutasította a kifogást. Így Namíbia polgárai – elsőként Afrikában – kizárólag számítógépen szavazhatnak. Mire? Például arra, hogy több nő legyen a kormányban. Ezt ígéri ugyanis a felszabadítási szervezet, a Swapo, melynek jelöltje minden valószínűség szerint ezúttal is nyer Namíbiában, ahol a választópolgárok mind beléptek pénteken az informatika korába.