A hő és a víz hiánya óriási sivatagos területeket változtat zordonná, így a műholdak a legmegfelelőbb eszközök nagy léptékű megfigyelésükhöz és változásuk nyomon követésükhöz.
A műholdak információkat nyújtanak a sivatagi ökoszisztémákról és terjedésükről, illetve a talajdegradációval, erózióval és sivatagosodással szembenéző területekről. Az űrbeli szenzoroktól származó adatok ezenkívül segédkezet nyújtanak a lakott, száraz régiók vízkezelésében, nyomon követhetik és előre jelezhetik a porviharok mozgását.
A sivatagok optikai felvételei az űrből vitathatatlanul gyönyörűek: eme tájak sokfélesége és érintetlen állapota egyedülálló és lenyűgöző fotókat eredményez. A felvétel jobb oldalán a sziklákkal tarkított nagyobb terület lilás sávként látszik folyóeróziós mintákkal, amelyek egy korábbi időszak mementói, mikor még a terület jóval több csapadékot kapott. Manapság ez a régió évente átlagosan 10 milliméter csapadékot lát. Szél formálta homokdűnék figyelhetőek meg a kép bal oldalán, az alul kivehető terület pedig laposnak tűnik, vegetáció apró foltjaival.
A képen ábrázolt tájtól délre található a Taszilin-Ádzser Nemzeti Park és UNESCO-világörökségi helyszín, e címet 10 ezer éves barlangrajzainak köszönheti. A rajzok és vésetek egy olyan időszakból származó kultúrát és környezetet jelenítenek meg, amikor a klimatikus körülmények kedvezőbbek voltak az emberi lakosoknak.
A felvételt a japán ALOS műhold készítette 2011. január 28-án. A projektnél az Európai Űrügynökség földi rendszereit használták a szonda adatainak kinyerésére, feldolgozására, megosztására és tárolására.