Különleges étterem nyílt Etiópiában (képekkel)

Egy leselejtezett Boeing 737-es utasszállító repülőgépet alakítottak át étteremé Etiópiában.

A különleges étterem és egyben szálloda a fővárostól 15 km-re található Burayúban nyitott meg a hétvégén. Guttama Gutta etióp vállalkozó már régóta azon törte a fejét, hogy milyen különlegességgel fejlessze a már meglévő vállalkozását. A főváros ugyanis elszívja az érdeklődőket és az üzleti lehetőségeket, ezért valami különlegességre volt szükség ahhoz, hogy felhívja a külföldiek és a helyiek figyelmét a településre, illetve a szállodájára és az éttermére.

Az üzletember azt mondta, hogy 2012-ben 1,2 millió dollárért vásárolta meg a repülőgépet az etióp nemzeti légitársaságtól, amely az új Boeing repülők beszerzése után selejtezte le a gépet. A repülő azért került csak ennyibe, mert a hajtóműveket kiszerelték belőle. A repülőgép átalakítása ezt követően két évig tartott, ami több ezer dollárba került. A Boeing 737-es belsejében egy éttermet hoztak létre, ami 60 fő befogadására alkalmas. A belső teret pedig úgy alakították ki, hogy szükség esetén nagyobb rendezvényeket, esküvőket és születésnapi bulikat is lehessen tartani. A repülőgép eredeti festését megtartották, de belső teret újra kárpitozták és új üléseket szereltek be. A díszítő elemeket viszont az etióp légitársaságtól kapták ajándékba – mondta Gutta, aki azt reméli, hogy a befektetése rövid időn belül többszörösen megtérül.

00124sdsds 2

00124sdsds 3

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez