A dodó Mauritius szigetén őshonos, röpképtelen, egy méter magas madár volt. 1693-ra halt ki, kevesebb, mint egy évszázaddal azt követően, hogy a hollandok 1598-ban felfedezték a szigetet. Pusztulását a tengerészek által véletlenül vagy szándékosan behurcolt patkányok és disznók idézték elő.
A hatalmas madár valójában egyfajta galamb volt. „Koponyája olyan nagy, csőre olyan robusztus, hogy érthető, a legkorábbi természettudósok miért hitték a keselyűk vagy más ragadozó madarak rokonának” – magyarázza Hanneke Meijer a vizsgálat társszerzője.
Hírneve, és ama tény ellenére, hogy a dokumentált emberi történelem folyamán még életben volt, meglepően keveset tudunk anatómiájáról és biológiájáról. „Kihalása akkor következett be, amikor az ember még nem ismerte a kipusztulás fogalmát, az általunk ismert tudomány még gyerekcipőben járt – mondja Leon Claessens, a vizsgálat vezetője. – Mindez magában foglalja, hogy senki sem próbált példányokat begyűjteni, vagy részletesen tanulmányozni a madarat.”
Ezért a kutatók szemügyre vették a dodó egyetlen egyedétől származó teljesen ép csontvázát a mauritiusi természettudományi múzeumban. (Az összes többi dodócsontváz több madár kompozitja.) A vizsgált csontvázat Etienne Thirioux amatőr természettudós találta meg a Le Pouce hegynél 1903-ban, mostanáig nem is igen tanulmányozták.
A kutatók lézerszkennerrel 3D-s digitális modellt készítettek róla, majd végigpásztáztak egy másikat is, amelyet Thirioux készített. Eme utóbbi két vagy több csontváz kompozitja és egy dél-afrikai múzeumban őrzik.
„Kiderült, hogy a vizsgált dodó anatómiája korábban nem volt részletesen leírva. Eddig ismeretlen csontokat fedeztünk fel” – magyarázza. A csontvázak korábban ismeretlen dodócsontokat, többek között térdkalácsokat is felöleltek. A teljes példány emellett a madár eredeti arányait is megőrizte, amelyet a több madár csontjából felépítettek nem.
A kutatók a vizsgálatok révén korábban ismeretlen részletességgel tudták rekonstruálni, hogyan járt, mozgott és élt a madár. Claessens szerint az újonnan felfedezett térd- és bokacsontokból sok mindent kideríthetnek mozgásáról, és az izomerőről is. Arra is fény derült, hogy mellcsontján nem volt taraj, ami a vele közeli rokonságban álló, röpképtelen Rodrigues solitaire galambnál megvolt. Eme utóbbiról tudják, hogy sokat használta szárnyait harcban. Mindez azt sugallja, hogy a dodók kevesebbet harcoltak egymással, mint rokonaik.
A dodó kisebb testű ősei mintegy 8 millió éve repülhettek Mauritiusra. A geológusok szerint ekkor született a vulkáni sziget. A szigeteken élő állatok gyakran gigantikus méretűre nőnek, amikor nem a kontinensen jellemző versengéssel szembesülnek. A kutatók szerint a dodó őseihez képest legalább négyszeresére növelte testtömegét, de az is lehet, hogy nyolcszorosára. „Amennyiben erre 8 millió vagy kevesebb éve került sor, akkor igen gyors változásról beszélünk. Felvetül a kérdés, hogyan fejlődött volna a későbbiekben a madár, ha az ember nem szól bele sorsának alakulásába” – magyarázza.
A későbbiekben szeretnék megvizsgálni, hogyan működhettek lenyűgözően robusztus koponyájának állkapocsizmai. Claessens úgy véli, valószínűleg nagyon kemény magvakat fogyasztott, de az is lehet, hogy rákokkal táplálkozott.
Az eredményeket egy berlini szakmai találkozón ismertették.