350 gyermek tűnt el Nigériában

Több száz gyermeket keresnek szüleik a Boko Haram és a kormányerők legutóbbi összecsapása után, az észak-kelet nigériai Mubiban. A terrorista csoport szerdán támadta meg a várost, amit a nigériai katonaság válaszcsapása követett. Az ezek után kialakuló káoszban emberek ezrei menekültek a szövetségi állam fővárosába, Yolába.

Nem tudni egyelőre, hogy az eltűnt gyerekeket elrabolták, áldozatul estek a harcoknak vagy csak bujkálnak valahol. A szülők azért aggódnak, mert tudják, a Boko Haram rendszeresen rabol el gyerekekt, sőt, attól sem riad vissza, hogy megölje őket.  A szélsőséges iszlamista szervezet az Iszlám Államhoz hasonló kalifátust akar létrehozni Nigéria északi területein. Az első támadás iskolaidőben történt, így a családok nem tudtak együtt menekülni. Az aggódó szülők azóta számos keresőcsapatot indítottak az elveszett gyerekek megtalálására. Ezek eddig jelentősebb siker nélkül zárultak. Ugyanakkor a yolai menekültek között, akiknek a száma eléri a 9000-et is, sok fiatalkorú van, aki nem találja szüleit. A hadsereg szóvivője szerint a légicsapásoknak és a földi egységek sikerességének köszönhetően hamarosan visszafoglalhatják Mubi városát. Mindeközben muszlimok és keresztények közösen imádkoztak a békéért, valamint a Boko Haram bukásáért Adamawa államban több heylen is. A támadás azután indult, hogy az elnök Goodluck  Jonathan egyoldalú tűzszüneti ajánlatot tett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez