Rohamosan nő az ebolás fertőzések száma Sierra Leonéban, a ragálynak naponta már húsznál is több a halálos áldozata. A járvány immár az ország nyugati részében tombol, holott keleti felén kezdődött hónapokkal ezelőtt.
A tájékoztatás szerint a fővárosban, Freetownban és az attól nyugatra eső területeken két fertőzött régióban csak hétfőn 49 új megbetegedést jelentettek. A két térségben 851 a fertőzöttek száma. Ezzel szemben két, Freetowntól keletre eső régióból, amelyek korábban a járvány gócpontjainak számítottak, nem tudni újabb betegekről. Arról egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás, hogy ott miért esett vissza az új esetek száma.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik vezető tisztségviselője szerint várhatóan decemberre lehet majd biztosan megállapítani, hogy biztonságosak-e az ebola ellen kifejlesztett oltóanyagok. Ezeket jövő januárban kezdhetik alkalmazni kísérleti jelleggel.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint a nyugat-afrikai országokban már több mint 4500-an haltak meg a betegségben. A ebolavírus eddig több mint 9 ezer embert betegített meg.