Cs: Alinafe, most utazunk Lilongwéba (Malawi fővárosa), ahonnan holnap repülsz New Yorkba. Jártál már külföldön?
A: Nem, még soha sem. Igazából Lilongwében is csak múlt héten voltam először, mikor fel kellett jönni a vízumot intézni.
Cs: Úgy tudom nem csak a vízumért kellett jönnöd.
A: Igen, találkoztam Gertrude Mutharikával (Malawi elnökének felesége) is, mivel együtt megyünk az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésébe, ahol én képviselem Malawi lányait.
Cs: Mit jelent ez a képviselet?
A: Mondok egy beszédet a gyerekházasságokról, a gyerekek és főként fiatal lányok elleni erőszakról. Ebben a saját tapasztalatim is benne lesznek, hiszen12 évesen engem is feleségül akartak kényszeríteni egy férfihoz. Nagyon fontos a felvilágosítás, az oktatás, hogy az információ eljusson a gyereklányokhoz és a szüleikhez, gyámjaikhoz is. Mindenkinek tudnia kell, hogy nem szabad minket, fiatal lányokat sem ilyen korán, sem máskor házasságra kényszeríteni! Főként nem szabad megvonni tőlünk az oktatást. Nem lehet minket elzárni, erőszakkal dolgoztatni, elvenni a jövőnket! Függővé tesznek a férjeinktől, miközben ők sokkal jobban függenek tőlünk!
Cs: Alinafe ezek nagyon komoly problémák, neked hogyan sikerült kiharcolnod az igazad felnőttekkel szemben?
A: Nagy szerencsém volt, hogy a Jacaranda Árvák Iskolájába kerültem, ahol Marie Da Silva kiemelten figyel ránk, fiatal lányokra. Mikor elpanaszoltam Marie-nak a gondjaimat, azonnal eljött a mostoha szüleimhez, és sikerült meggyőznie őket arról, hogy ne kényszerítsenek bele abba a házasságba. Mert a mostohaszüleim nem rossz emberek, ők nem is nagyon akartak odaadni, csak nem tudják ők sem, mint sokan, hogy ez egy rossz kulturális beidegződés, pedig egy fiatal lánynak, főleg árvának nem ez a sorsa. Mert így nőttek fel nagyon sokan, és még most is ez a helyzet főként vidéken, falvakban, de még a városokban is, ahol az emberek nem tanultak.
Cs: Akkor még most is a mostohaszüleiddel laksz?
A: Igen, és nincs is semmi probléma azóta sem a házassággal kapcsolatban, és támogatják, hogy tanuljak is.
Cs: És jól megy az iskola?
A: Hát, lehetnének jobb jegyeim is, de nem minden sikerül a legjobban.
Cs: És mi a célod? Mi akarsz majd lenni?
A: Újságíró.
Cs: Akkor az angol jól megy, igaz?
A: Igen, az a kedvenc tantárgyam. Szeretek sokat olvasni is. Most is két könyv van nálam, de remélem, New Yorkban majd kapok még több könyvet! Szeretnék egy teljesen új könyvet is, mert még soha sem volt egy új könyvem sem. Az iskola könyvtárában már volt a kezemben teljesen új könyv, és nagyon szeretem az illatát!
Cs: És az mindegy, hogy mi van benne?
A: Nem, persze, hogy nem. A kedvenceim a romantikus regények. De szeretnék egy olyan könyvet is, amely az újságírással foglalkozik.
Cs: És milyen újságíró szeretnél lenni? Miről szeretnél írni?
A: Mindenféléről! Legjobban azt szeretném, ha utazhatnék sokat, és mindenféle különböző kultúrákról írhatnék a malawiaknak.
Cs: Ha visszajössz Malawiba, tartasz majd előadásokat is?
A: Természetesen! Jegyzetelek majd kint, sok fotót készítünk Marie-val és majd sokat fogok itthon mesélni!
Cs: Malawiban mindenki mindig csak nsima-t (kukoricakása) eszik és a legtöbb embernek ez a kedvence! New Yorkban nem fogsz sokat kapni, az biztos.
A: Nekem is a kedvencem, de alig várom, hogy kipróbáljam a sok másféle ennivalót. Főleg a különböző húsokat!
Cs: Mindenevő vagy ezek szerint?
A: Igen, mindenféle húst szeretek. Bár mégsem, mert a halakat nem annyira szeretem.
Cs: No, majd meglátod, remélem tényleg ízleni fog minden és az egész út nagyon sok pozitív élménnyel gazdagít majd! Ha visszajössz, találkozunk és mesélsz nekem is, jó?
A: Igen, köszönöm! A fotókat is megmutatom majd!
