Hozzájárult az amerikai kongresszus a nyugat-afrikai katonai segítségnyújtáshoz

Hozzájárult az amerikai kongresszus pénteken, hogy a Pentagon 750 millió dollárt fordíthasson az Ebola-járvány elleni katonai segítségnyújtásra Nyugat-Afrikában.

 Az összeget négy kongresszusi testületnek – a két ház katonai bizottságának és katonai beszerzési bizottságának – kellett jóváhagynia. Három bizottság jóváhagyását követőn pénteken James Inhofe, a szenátus katonai bizottságának rangidős tagja is feladta a törvényhozási felhatalmazást hátráltató ellenállását.

Inhofe ugyanakkor közleményben szögezte le, hogy az amerikai védelmi minisztérium továbbra sem közölte vele, hogy a hadsereg hogyan adja majd át feladatait más kormányzati szerveknek és nonprofit csoportoknak. Beleegyezését azzal indokolta, hogy a járvány miatt kialakult vészhelyzetben egyedül az amerikai haderő képes hatékonyan fellépni.

A 750 millió dollár arra elegendő, hogy egy fél évig fedezze Nyugat-Afrikába a mintegy 3900 katona részvételével végrehajtandó műveletek költségeit. A tervek szerint az amerikaiak egészségügyi elkülönítőket hoznak létre és segélymunkásokat képeznek ki. Libériában mintegy 300 katona már megkezdte a munkát.

A texasi egészségügyi hatóságok pénteken közölték, hogy negatívnak bizonyult annak a seriff-helyettesnek a vizsgálati eredménye, akit szerdán Ebola gyanújával szállítottak kórházba. A rendőr megfordult abban a lakásban, ahol az Egyesült Államokban Ebolával elsőként diagnosztizált libériai Thomas Eric Duncan lakott, aki szerdán belehalt a betegségbe.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez