A nagykövet jelezte, hogy alacsony kéntartalmú dízelüzemanyagra is igényt tartanak, de ebben az ügyben még nem állapodtak meg az irániakkal. A dízel importja esetén új létesítmények kellenek majd a tároláshoz és a szállításhoz. A két ország egyébként 2006-ban megállapodott arról, hogy a Feruka olajfinomítót rendbe hozzák, de a munkálatok eddig nem kezdődtek el.
A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökségtől kiszivárogtatott titkos jelentésből kiderült, hogy Irán exkluzív hozzáférést kapna a zimbabwei uránhoz, ha elegendő üzemanyaggal látja el az afrikai országot. A jelentésben arról is beszámoltak, hogy nemrég az iráni külügyminiszter Hararéban járt és azóta iráni mérnökök is érkeztek az országba, hogy felmérjék az uránkészleteket.
A becslések szerint Kanyemában jelentős tartalék van, de a termelés elkezdéséhez két-három év szükséges, mert a bánya elavult.