Ben Ali elnök elmenekülése jelezte az arab tavasz kezdetét három és fél évvel ezelőtt. Az államfő családjával együtt Szaud Arábiába menekült és onnan nem is adták ki. Néhány otthon rekedt családtagot és bizalmi embert lecsuktak, de törvény nem született arról, hogy a diktatúra felelős vezetőit kizárják a politikai életből Tunéziában. Ezért aztán szépen vissza is térnek, hogy részt vegyenek a parlamenti választásokon októberben és azután az elnökválasztáson novemberben.
Mondher Zenaidi esete jó példa: nagy tömeg üdvözölte a repülőtéren azt a férfiút, aki tizennégy éven át Ben Ali minisztere volt. 1087 és 2011 között foglalt el egy bársonyszéket a diktatúra kormányában. Sietve elmenekült az arab tavasz kezdetén, de most visszatért és újra megpróbálja. Arra hivatkozik, hogy az arab tavasz nem ért el semmit: az emberek általában nem élnek jobban. A gazdasági növekedés megállt, a munkanélküliség éppoly magas, mint korábban. A turizmus, amely Ben Ali idején virágzott nem a régi, mert a politikai bizonytalanság nem tett jót Észak-Afrika megítélésének. A visszatérő miniszter is erre hivatkozik és van pozitív példája is: Egyiptom! Al Sissi a tábornokból lett elnök meglehetősen hasonló rendszert épít ki mint Hoszni Mubarak, aki szintén a hadsereg éléről került az államfői posztra.
A nyugati világ álláspontja is megváltozott. Az arab tavasz tulajdonképp amerikai találmány volt: Obama elnök jelentette azt be 2009-ben Kairóban. Ezt követte a fordulat Tunéziában, Líbiában és Egyiptomban. Megindult a polgárháború Szíriában, melynek célja Asszad rendszerének a megbuktatása volt. Amerika és szövetségesei fegyverezték fel azokat az iszlamista milíciákat, melyek ellen most háborút hirdetett Obama Szíriában és Irakban. Itt lenne az arab ősz? A nagy visszatérés a múltba? A káosz Líbiában és az egyiptomi példa azt mutatja, hogy a stabilitás újra felértékelődött. De változás azért van, hiszen Tunéziában demokratikus választásokat rendeznek az ősszel, melyen a megbuktatott diktátor, Ben Ali miniszterei is részt vehetnek…