Victoria Beckhamet az ENSZ jószolgálati nagykövetévé nevezték ki

Az ENSZ jószolgálati nagykövetévé nevezték ki csütörtökön a világszervezet New Yorkban zajló közgyűlése margóján Victoria Beckhamet, aki az AIDS elleni küzdelemben fog segédkezni.

 A divattervező kinevezése alkalmából elmondta: minden tőle telhetőt meg akar tenni azért, hogy ne szülessenek HIV-fertőzött gyerekek. Hozzátette, fontos szakasz kezdődik az életében. “Nőként és anyaként kötelességem támogatni társaimat” – fogalmazott újságíróknak. “Minden nőnek joga van ahhoz, hogy biztosítsa gyereke egészségét” – hangsúlyozta. Elismerte, hogy nem tud mindent a témáról, de – mint mondta – felkészült segítői vannak.

Beszélt arról is, hogy be kellett töltenie a negyvenet, hogy ráébredjen, kötelessége segíteni másokon, különösen a beteg nőkön és gyerekeken.

Az ENSZ AIDS elleni programjának igazgatója, Michel Sidibe üdvözölte Victoria Beckhamnek az ügy iránti elkötelezettségét.
David Beckham volt futballista divattervező felesége idén Dél-Afrikában járt egy jótékonysági szervezet képviseletében. Ekkor született meg benne az elhatározás, hogy többet szeretne segíteni az AIDS elleni küzdelemben.
A brit híresség kihagyta első – londoni – butikja megnyitóját, hogy ott lehessen New Yorkban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez