A Renamo két éve mondta fel a 16 évig tartó polgárháborút lezáró 1992-es békemegállapodást, mert a hadsereg megtámadta és elfoglalta központi táborukat. 2013 áprilisa óta támadásokat is intéztek a közúti és a vasúti forgalom ellen az ország észak-déli tengelyén.
A békemegállapodást külföldi diplomaták nagy csoportja és az egyezség közvetítői előtt írta alá az elnök és a Renamo vezére, aki csütörtökön tért vissza a fővárosba, Maputóba. Előzőleg a dzsungelben bujkált. Afonso Dhlakama jelentős lépésként méltatta a megállapodást, amely a reményei szerint segít véget vetni az “egypártrendszernek”.
A két fél megegyezett abban, hogy a Renamo harcosait integrálják a hadseregbe, és arról is, hogy a szervezet erősebben képviseltetheti magát a választásokat felügyelő hatóságokban. Mozambikban októberben tartanak választásokat.
Az afrikai országban 16 éven át tartott és egymillió halálos áldozatot követelt a polgárháború a Renamo és a marxista Frelimo gerillaszervezet között. A háborút az 1992-ben Rómában aláírt békemegállapodás zárta le, de a feszültség fennmaradt a szemben álló felek között. Mindkét gerillaszervezet hivatalosan párttá alakult. A 2009-es parlamenti választást a Frelimo nyerte meg 74,66 százalékkal a Renamo 17,68 százalékával szemben.
A feszült belpolitikai helyzet az utóbbi két évben távol tartotta a befektetőket a világ legkevésbé fejlett országai közé tartozó Mozambiktól, ahol a lakosság javarészt földművelésből él. Az utóbbi időben azonban jelentős szén- és gázkészleteket fedeztek fel. Amennyiben megkezdődik ezek kiaknázása, Mozambik a világ negyedik legjelentősebb gázkitermelőjévé léphet elő Oroszország, Irán és Katar után.