A súlyos incidens Bambaritól 60 km-re történt egy hegyvidékes és erdős területen. A muszlim Seleka lázadószervezet azt közölte, hogy a bánya beomlott és legalább 25-en vesztették életüket. A mentési munkálatok jelenleg is tartanak, ám kicsi annak az esélye, hogy túlélőket találjanak.
Közben a központi vezetés bányászati ügyekért felelős minisztere azt mondta, hogy a ndassimai bányának nem volt engedélye és az üzemeltetetők egyáltalán nem tartották be a kötelező biztonsági és egyéb működési előírásokat. A miniszter elmondásai szerint a bányában embertelen és rendkívül veszélyes körülmények között kellett dolgozniuk a munkásoknak. Bányászati szakértők pedig nem voltak jelen a bányánál, akik felmérhették volna a terepet és felhívhatták volna a figyelmet a veszélyes körülményekre. A miniszter elmondta, hogy a tragédiát nagy valószínűséggel az váltotta ki, hogy a munkások szakszerűtlenül próbáltak új alagutat fúrni a bányában. A térségben ráadásul heves esőzések is voltak, ami hozzájárulhatott a szerencsétlenséghez.