A Kongói Demokratikus Köztársaságban is megjelent az Ebola

A betegség augusztus 11. óta 13 áldozatot szedett az ország északnyugati részében. Az egészségügyi miniszter azt mondja, a most kimutatott kórokozó más törzshöz tartozik, mint amelyik Nyugat-Afrikában már több mint 1400 embert ölt meg február óta.

 Újból felbukkant az Ebola-vírus származási helyén, a Kongói Demokratikus Köztársaságban – jelentette be vasárnap az ország egészségügyi minisztere. “Az eredmények pozitívak. “Az eredmények pozitívak. Az Ebola-vírus jelenlétét Kongóban megerősítették” – közölte Félix Kabange Numbi azokra a mintákra hivatkozva, amelyeket gyomorvérzéstől szenvedő, elhunyt betegektől vettek le. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten azt mondta, hogy ennek nincs köze az ebolához.

A betegség, amelyet eddig nem azonosítottak, augusztus 11. óta 13 halálos áldozatot szedett Egyenlítő tartományban, az ország északnyugati részében. Nyolc halott mintáját küldték el az országos biomedikai kutató intézetbe, s ezekből eddig kettőben mutatták ki az Ebolát – mondta a miniszter a televízióban közvetített tájékoztatójában. A tesztelést folytatják – tette hozzá.

Kabange Numbi az üzenetben hivatalosan kihirdette “a hetedik Ebola-járványt a Kongói Demokratikus Köztársaságban” azóta, hogy 1976-ban felfedezték a vírust. A miniszter elmondta ugyanakkor, hogy a most kimutatott kórokozó más törzshöz tartozik, mint amelyik Nyugat-Afrikában már több mint 1400 embert ölt meg február óta. Megnyugtatásul közölte, hogy Jera körzete, ahol a megbetegedéseket észlelték, 1200 kilométerre van Kinshasától, a fővárostól.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez