Balotelli Liverpoolban, de csak ha “rendesen viselkedik”

A ghánai származású olasz válogatott csatár az AC Milantól a Liverpool csapatához szerződik. A klubok megállapodtak, de Balotellinek írásban kell köteleznie magát arra, hogy “nem viselkedik lehetetlenül.”

 

A 24 éves csatárról José Mourinho nyilatkozott úgy, hogy “kezelhetetlen.” A fekete fenegyerek rengeteg piros lapot gyűjtött be, nem túl hosszú pályafutása során. Olaszországban rendszeresen faji alapon is bírálták, ő ezt nagyon rosszul viselte. Többször kiállt Itália első fekete minisztere mellett, akit a szélsőjobboldal olykor majomhoz hasonlított. Balotelli nem újonc Angliában, játszott már a Manchester Cityben, ahol Mancini mester nyilatkozott Mourinhohoz hasonlóan az olasz válogatott csatárról.

A Liverpool sem akarta őt igazolni, csakhogy az eltávozott Luis Suarez helyett kellett egy csatár és Balotelli megfelelt volna a célnak, ám az AC Milan kezdetben túl sokat kért. 28 millió font volt az első ajánlat, ezt a Liverpool kapásból visszadobta. Jött a második, immár realista ajánlat: 16 millió font. Ezt már elfogadta a Liverpool.

Mennyit kér maga Balotelli? Csekély heti 160 ezer fontot. A Guardian nem tartja valószínűnek, hogy meg is kapja ezt a hatalmas összeget, de a vita nem is ezen van, hanem a “magatartáson”. Képes lesz-e korlátozni magát Balotelli? Eddig mindig rövid idő után kitelt a becsülete mindenütt: a tehetségét elismerte mindenki, de a viselkedése mindenütt szemet szúrt.

A ghánai származású csatár még mindig csak 24 éves, úgyhogy még megcáfolhatja kritikusait, és a pályán bizonyíthatja be, hogy ő Európa egyik legveszélyesebb támadója, aki méltó lehet példaképe, Didier Drogba szerepére az angol fociban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez