Bécsi kutatók is részt vettek az Ebola-gyógyszer fejlesztésében

A bécsi Agrártudományi Egyetem kutatói is részt vettek a kísérleti Ebola-gyógyszer, a ZMapp kifejlesztésében, amely a hírek szerint javított két, Ebola-vírussal megfertőződött amerikai állampolgár állapotán.

A bécsi egyetem munkatársai, akik az Ebola-gyógyszeren dolgozó nemzetközi kutatócsoport munkájához is csatlakoztak, már csaknem tíz éve kísérleteznek olyan antitestek előállításával, amelyek sikeresen vehetik fel a harcot a vírussal szemben – számolt be róla szombaton a Kurier című osztrák lap.

Dohánynövényeket módosítottunk genetikailag úgy, hogy képesek legyenek speciális fehérjék előállítására. Ezekből nyerhetőek ki a kísérleti Ebola-gyógyszer alapjául szolgáló monoklinális antitestek – mondta Herta Steinkeller, az osztrák egyetem kutatója és a nemzetközi kutatócsoport egyik tagja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására, ami vélhetően még hónapokig eltarthat.

A WHO adatai szerint már 961 ember vesztette életét a márciusban Guineában kezdődött, azóta pedig Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt járványban. Az egészségügyi világszervezet legfrissebb adatai szerint csupán az elmúlt két napban 29 áldozatot szedett a halálos vírus. A fertőzöttek száma 1779-re nőtt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez