Goodluck Jonathan elnök előző nap a járvány miatt szükségállapotot hirdetett ki Nigériában. A járvány megfékezésére jóváhagytak egy 1,9 milliárd naira, azaz 2,7 milliárd forint értékű rendkívüli segélyalapot.
Afrika legnépesebb országának államfője pénteki közleményében azt kérte, hogy a megfelelő szervek a nemzetközi egyezményekkel és gyakorlattal összhangban tegyenek meg minden lehetséges intézkedést, amellyel hatékonyan megfékezhető az Ebola-vírus. Emellett a lakosságtól azt kérte, óvakodjanak a hamis információk terjesztésétől és a pánikkeltéstől.
A több mint 170 milliós ország egészségügyi minisztériuma közölte, hogy eddig ketten vesztették életüket a vérzéses láz miatt és hét további, Ebola-vírussal fertőzött beteget kezelnek. Több tucatnyian kórházi megfigyelés alatt állnak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására, ami vélhetően még hónapokig eltarthat.
A WHO adatai szerint már 961 ember vesztette életét a márciusban Guineában kezdődött, azóta pedig Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt járványban. Az egészségügyi világszervezet legfrissebb adatai szerint csupán az elmúlt két napban 29 áldozatot szedett a halálos vírus. A fertőzöttek száma 1779-re nőtt.