Hamarosan hazaér az ebolával megfertőződött spanyol misszionárius

Katonai repülőgéppel szállítják majd haza a 75 éves spanyol misszionáriust, Miguel Pajarest, aki az elmúlt pár napban elkapta a halálos vírust, az Ebolát.

 Hamarosan Európába is megérkezhet egy ebolás beteg. A spanyol misszionárius Libériában fertőződhetett meg és már el is indult érte egy gép Nyugat-Afrikába. Közben megérkezett az Egyesült Államokba a második, ebolával fertőzött amerikai is. Mivel gyógyszer nem létezik a vérzéses vírusra, így mindkét amerikait ígéretes, de kísérleti terápiával kezelik.

Katonai repülőgéppel szállítják majd haza a 75 éves spanyol misszionáriust, Miguel Pajarest, aki az elmúlt pár napban elkapta a halálos vírust, az Ebolát. A gép már úton van Libériába ahol az atya a betegek kezelésében segített. “Egy olyan kórházba szállítják majd, amely felkészülten várja az ilyen jellegű betegségben szenvedőket, az egyik ilyen kórház Madridban található” – mondta az egészségügyi igazgató. Ez az első ismert eset, hogy egy európai is megfertőződött.

Közben megérkezett Atlantába a második ebolával fertőzött amerikai is. Az 59 éves Nancy Writeboltot egy speciális védőfelszerelésben, hordágyon tolták be az Emory Egyetemi Kórházba. “Nancy nagyon gyenge, de már vannak jelei annak, hogy állapota javul” – mondta a nőt foglalkoztató segélyszervezet elnöke. A javulás nála, és a másik amerikai betegnél egy eddig csak majmokon tesztelt gyógyszernek köszönhető. “Egy speciális szerekből álló koktélt kaptak, ami megállította a vírus további terjedését. Az orvosok szerint pedig a gyógyszer használt” – mondta az amerikai egészségügyi intézet egyik képviselője.

Mindketten még Afrikában beadatták maguknak – szigorúan saját felelősségükre – a szérumot, ami még kísérleti fázisban van, ezért nagyon kis mennyiség áll belőle rendelkezésre. Bár az első két emberi páciensnél a jelek szerint javulást hozott a szer, a szakemberek óvnak a túlzott elvárásoktól, az eddigi teszteken ugyanis nem egészen 50 százalékos volt a beoltott majmok túlélési aránya.

Az elmúlt két nap 45-en haltak meg a betegségben – közölte szerdán az egészségügyi világszervezet. Így már 900-ra emelkedett a halálos áldozatok száma a vírus felbukkanása óta.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez