A nigériai filmipar még az indiai Bollywoodnál is több produkciót önt magából: hetente ötven munka kerül ki a filmkészítők kezei közül. Ezeket szinte mind DVD-n forgalmazzák, és országszerte olcsón árulják az utcai árusok. A produkciók az egész kontinensen keresettek, és a világ afro-karibi közösségei körében is nagy az érdeklődés irántuk.
A nollywoodi filmek akár egy hónap alatt elkészülnek. Bár minőségük megkérdőjelezhető, többnyire aktuális társadalmi problémákat vetnek fel: a korrupcióval, csalással, droggal, emberkereskedelemmel, szerelmi háromszögekkel és boszorkánysággal foglalkoznak – és szinte mindig happy enddel végződnek.
Az ország GDP-jének 1,4 százaléka származik a filmiparból, és az ágazat az egyik legnagyobb munkáltató Nigériában. 2011 óta a lagosi székhelyű iRokoTV, amely óriási filmes katalógussal rendelkezik, sokmillió nézőre tett szert. Alapítója, a Londonban felnőtt Jason Njoku szerint a digitális televízió segítségével az afrikai filmek világszerte eljutnak a rajongókhoz.
A cég 10 ezer-25 ezer dolláros (2-6 millió forintos) jogdíjat fizet az alkotóknak, ezért egy bizonyos ideig sugározza a produkciókat. Njoku szerint a tévétársaság 3-4 millió dollárt (700-900 millió forintot) költ évente a produkciós tartalmak licencére, reményei szerint ez az összeg 2-3 éven belül térül meg. Az előfizetőktől havi 8 dollárt (1900 forintot) kérnek, ezért korlátlan hozzáférésük van az iRokoTV-n az afrikai produkciókhoz, amelyek többsége Nigériából és Ghánából származik.
Az iRoko sikere nyomán már a konkurensek is előbújtak. Nem is csoda, hiszen Nollywood legnagyobb gondja éppen a terjesztés. “A DVD kihalóban van, és mivel a mi ágazatunk azon nyugszik, az iparág bajban van” – magyarázta egy jogászból lett helyi filmes, Obi Emelonye.
A 160 millió lakosú országnak 14 működő mozija van, ám azokban zömmel hollywoodi produkciókat vetítenek. További probléma, hogy miközben fejlődnek a digitális platformok, a jogi szabályozásuk nem megfelelő Nigériában. Az iRokoTV és a többiek csak streaming szolgáltatást nyújtanak, miközben arra lenne szükség, hogy online megvásárolhatók legyenek a filmek, és így a készítők a bevételből újabb munkákkal állhassanak elő. Az internetkapcsolat elérhetősége is kardinális kérdés, a legtöbb Nollywood-rajongó egyelőre nem engedheti meg magának az internet-hozzáférést.
A DVD haláláról szóló híreket azért egyelőre úgy tűnik, nem igazolja a nigériai utcai forgalom. Egy idumotai kereskedő, Kelechi Kene a BBC-nek arról beszélt, hogy ha egy film a nézők kedvenc színészeivel megjelenik, azon nyomban elkapkodják. Kene szerint az iRoko és az egyéb digitális platformok még nem jelentenek fenyegetést DVD-üzletére.