A radikális iszlamista Okba Ben Nafaa Brigád fegyveresei az algériai határ mentén elterülő Chaambi hegyvidékes területen két katonai ellenőrzőpontot rohantak le. A támadók előre kitervelt akciót hajtottak végre és komoly tűzerővel csaptak le a katonákra. Először aknavetőkkel és vállról indítható rakétákkal vették tűz alá a két ellenőrzőpontot, ezt követően megrohamozták a katonákat, akiknek gyakorlatilag esélyük sem volt visszavágni. A terroristaszervezet később a Facebook internetes közösségi oldalon vállalta a felelősséget a támadásért, amely során 14 katonával végeztek és legalább 20-at súlyosan megsebesítettek.
A fegyveres incidens az egész országot sokkolta, mivel Tunézia függetlené vallása óta még nem szenvedett ilyen súlyos veszteséget a hadsereg egyetlen nap alatt. Az észak-afrikai országban sokan megkérdőjelezik a kormány vállságkezelő stratégiájának hatékonyságát és sokan kritizálják Lofti Ben Jeddou belügyminisztert is, amiért képtelen „rendet tenni” az országban.
Tunéziában a 2011-es „forradalmi” események óta drasztikusan romlott a biztonsági helyzet, amiért elsősorban a különböző radikális iszlamista terrorista szervezetek a felelősek. A terroristák az elmúlt három évben rendszeresen hajtottak végre merényleteket, amelyeknek politikusok, katonák és civilek is áldozatul estek. A terroristák elsősorban az tunéziai-algériai határ mentén található hegyvidékes területen alakították fel rejtekhelyeiket és az akcióikat is innen indítják illetve koordinálják. A tunéziai biztonsági erők a hadsereg közreműködésével már több offenzívát is indítottak ellenük a térségben, de hiába.
Szakértők szerint a terroristák ellen indított hadműveletek azért voltak sikertelenek, mert a tunéziai katonák és rendőrök kevés harci tapasztalattal rendelkeznek és nincsenek megfelelően kiképezve, felszerelve és nem utolsó sorban felkészítve a terrorizmus elleni hadviselésre. Tunéziai rendelkezik a térség legkisebb haderejével és a 2011-es események előtt csak nagyon ritkán kerültek bevetésre. A terroristák azonban a Ben Ali távozása után kihasználták a politikai zűrzavart az országban és a Száhel-övezetben működő AQIM segítségével korszerű fegyverekhez és hatékony kiképzéshez jutottak.
A tunéziai vezetésnek tehát mielőbb megoldást kell keresni a probléma kezelésére, ami az ország stabilitását veszélyezteti. A rossz biztonsági helyzet és a politikai válságok sokasága miatt az ország gazdasága sokat romlott. A külföldi turisták ezért elkerülik az üdülőközpontokat, ami rendkívül érzékenyen érinti az idegenforgalmi szektort, és rengeteg tunéziai megélhetési veszélyezteti.