Teljes siker az új spanyol király marokkói látogatása

VI. Fülöp spanyol uralkodó első Európán kívüli útja Marokkóba vezetett ahol VI. Mohamed marokkói királlyal tárgyalt. János Károly, a nemrég lemondott spanyol király remek kapcsolatban volt II. Hasszán királlyal és fiával, VI. Mohameddel.

Marokkó királya most újra engedélyezte, hogy spanyol halászhajók marokkói vizeken is halászhassanak. Egészen pontosan 126 spanyol hajót engedélyezett a marokkói tengeri gazdasági zónában. Ez nagy diplomáciai siker a fiatal spanyol uralkodónak.

VI. Fülöp gondosan elkerülte a vitás témákat pedig azokból van bőven Spanyolország és Marokkó között. Például az egykori Spanyol Marokkó ügye. Ezt a területet Marokkó katonailag megszállta, de diplomáciai státusa továbbra is rendezetlen. Marokkó követeli, Spanyolország adja át a két enklávét: Ceutat és Melillat. Mind a kettő állandó bonyodalmak forrása, hiszen menekültek ezrei próbálnak itt bejutni az Európai Unió területére. A történelmi örökségről se nagyon esett szó, hiszen a muzulmán hódítók Marokkón keresztül érkeztek a mai Spanyolország területére ahol évszázadokra berendezkedtek. Granada volt az utolsó “mór királyság” Spanyolország területén.

A mai Spanyolország hidat jelent Marokkónak az Európai unió felé. Több mint 800 ezer marokkói él Spanyolországban. Marokkó szerződéses partnere az Európai Uniónak, és számít Spanyolországra abban, hogy Madrid támogatja a kapcsolatok elmélyítését. Ezért fontos a most aláírt halászati egyezmény, melyet VI. Fülöp spanyol király marokkói látogatása során írtak alá.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez