Az Igazgatóság megtárgyalta a bejelentést és úgy határozott, hogy zárt körben, 500 millió forintos értékhatárig alaptőke emelési lehetőséget biztosít a jelenlegi összes részvényes számára 2014. augusztus 11-ig.
Az Igazgatóság elnöke, Dámosy Zsolt elmondta, hogy a döntés hátterében olyan projektek megindítása húzódik, melyek százmilliós nagyságrendű beruházást igényelnek. Az egyik prioritást élvező projekt, az a TWD Gate Apartments ingatlanberuházás, mely Sierra Leone szívében, Freetownban fog megvalósulni. “A fejlesztést követően létrejövő üzemeltetés során a magyar piaci átlagot jóval meghaladó hozamra számítok.” – tette hozzá Dámosy.
A Társaság fő működési területének számító Sierra Leone gazdasága az utóbbi évtizedben jelentős strukturális átalakuláson ment keresztül, aminek köszönhetően mára egyszámjegyűre csökkent az infláció, míg a reál GDP növekedés elérte 2013-ban a 20%-ot. A TWD Investments Nyrt. egyike azon ritka magyar vállalkozásoknak, mely Sierra Leone gazdaságának építésén fáradozik. Helyismeretével és politikai kapcsolataival stratégiai partnerei már évek óta vállalkoznak Sierra Leone-ban, és maga a TWD Nyrt. is 10% fölé növelte részesedését egy Leone-ban gyémántbánya üzletrésszel bíró vállalkozásban.
Sierra Leone államadóssága az utóbbi évtizedben jelentős mértékben tudott csökkenni köszönhetően az erős bányászati tevékenységnek. Az elsősorban vasérc kitermeléssel foglalkozó multinacionális cégek exporttevékenysége a kormányzat számára kiemelkedő bevételeket eredményezett, így a GDP 160%-át elérő államadósságot 8 év alatt 20% alá szorították, miközben az ország devizatartalékai immáron elérik a három havi importigényét.