A kairói fellebbviteli különbíróság hétfői döntésével felülírt egy májusban hozott ítéletet, amely a tisztségéről 2011-ben hatalmas tömegtüntetések hatására lemondott államfő időközben feloszlatott pártjának, a Nemzeti Demokratikus Pártnak (NDP) vezetőit eltiltotta attól, hogy induljanak az országgyűlési és önkormányzati választásokon.
A fellebbviteli különbíróság szerint a májusi ítéletet meghozó kairói különbíróság nem volt jogosult dönteni az ügyben, mert az a közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozik. A bírók azt is hangsúlyozták, hogy a felperes, Taháni Ibráhím által benyújtott bizonyítékok nem erősítették meg az érintett tisztségviselők ellen felhozott korrupciós vádakat.
Mindazonáltal az NPD azon vezetői, akik ellen jelenleg bírósági eljárás folyik – mint például a volt államfő fia, Gamál Mubarak – továbbra sem vállalhatnak szerepet a törvényhozásban.
A Mubarak utódja, az iszlamista Mohamed Murszi elnök tavaly júliusi elmozdítása után meghirdetett átmeneti “útiterv” első és második pontja – egy új alkotmányról tartott népszavazás és az azt követő elnökválasztás – már teljesült, a terv megvalósításának utolsó szakaszát az év vége előtt tartandó parlamenti választások alkotják.
A 2012-es alaptörvény egyik cikke eredetileg tíz évre eltiltotta az NPD vezetőit attól, hogy jelöltként induljanak választásokon. Az alkotmány idén januárban hatályba lépett, egy módosítása viszont nem tiltja el semmilyen csoportosulás tagjait attól, hogy jelöltesse magát.
Ennek ellenére az alexandriai különbíróság áprilisban a Murszi mögött álló, hivatalosan is terrorcsoportnak minősített Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom tagjait kizárta minden egyiptomi választásból.