A parlamentben heves vitát váltott ki a 77 éves elnök egészségi állapota körüli bizonytalanság. Az ellenzéki pártok vezetői felszólították az Guy Scott alelnöktől, hogy szervezzen nekik egy találkozót Sata elnökkel. Közben ellenzéki aktivisták az elnök teljes fizikai és mentális kivizsgálását sürgetik, ezért a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak az ügyben. A kormány azonban cáfolja, hogy az elnök beteg lenne. A hivatalos álláspont szerint jelenleg szabadságon van.
Az elnök egészségi állapota régóta vita téma az országban. Utoljára június 19-én mutatkozott a nyilvánosság előtt, amikor személyesen fogadta Li Yuancho kínai alelnököt. Másnap pedig több hétre Izraelbe utazott. A helyi lapok szerint az elnök gyógykezelésen vett részt egy izraeli klinikán, de a kormány ezt határozottan cáfolja. Michael Sata állítólag egy hete tért haza, de azóta semmi hírt nem adott magáról.