Holttestek egy Szicíliába tartó halászhajón

Harminc holttestet és mintegy 600 menekültet talált az olasz parti őrség vasárnap éjjel egy Szicíliába tartó halászhajón. A holttestek a hajó belsejében hevertek, az első vizsgálatok szerint a halál oka fulladás volt.

 Harminc holttestet találtak az olasz hatóságok vasárnap éjjel egy afrikai menekülteket szállító, Szicíliába tartó hajón.

A halászhajón mintegy 600 élő menekült is tartózkodott. A parti őrség azonnal szárazföldre szállította a legsúlyosabb állapotban lévőket, köztük két terhes nőt. A többiek a járművön maradtak, amelyet Szicília délkeleti része felé vontattak.

A holttestek a hajó belsejében hevertek, az első vizsgálatok szerint a halál oka fulladás volt.
Főleg a nyári hónapokban Afrikából Líbián keresztül szíriaiak, eritreaiak, a Szahara környéki országokból menekülők ezrei igyekeznek elérni az olasz partokat.

Az olasz hatóságok a Róma által 2013 őszén indított Mare Nostrum nevű művelet keretében segítik a lélekvesztőikben Itália közelébe érkező afrikai bevándorlókat. A menekültek segítéséről azután döntöttek, hogy tavaly ősszel több mint négyszázan vesztek a tengerbe két hajótörés miatt. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a művelet csak még jobban táplálja az ország felé tartó menekültáradatot.

A hatóságok korábbi közlése szerint csak az elmúlt hétvégén 1654 embernek nyújtottak segítséget a partra jutáshoz Olaszországban. Szakértők szerint nem kizárt, hogy idén rekord nagyságúra, százezer fölé emelkedik a jobb élet reményében a Földközi-tengeren át Olaszországba vándorlók száma.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez